Emlékszel Anett Pötzsch műkorcsolyázónőre? Friss fotókon a 63 éves német olimpikon
Vezetékneve nagy humorforrás volt hazánkban, de emellett a pályán is brillírozott.
Anett Pötzsch az 1980-as téli olimpián kápráztatta el a nézőket, a gyönyörű sportoló ma már 63 éves.
Anett Pötzsch 63 évesen
Anett Pötzsch műkorcsolyázó nemcsak briliáns jégen nyújtott teljesítményével, de hazánkban igen mókásan hangzó vezetéknevével is felhívta magára a figyelmet. Nevével kapcsolatban Gyulai István sportriporter ma már klasszikusnak ható kijelentése is szállóigévé vált, mikor így fogalmazott: "Tavaly óta mekkorát nőtt a kis Pötzsch!"
Pötzsch 1960-ban született a németországi Chemnitzben, már egészen fiatal korában látszott, hogy komoly jövő vár rá a műkorcsolya világában. Számos éremmel a nyakában tért haza a világversenyekről, melynek megkoronázása az 1980-ban az Egyesült Államokban megrendezett téli olimpia volt, ahol aranyérmes lett. Mindenkit meglepett, hogy egy évvel később bejelentette, visszavonul, mint később azonban kiderült, a döntés mögött súlyos térdproblémái álltak.
Az olimpikon hatvan felett is hihetetlen jó formában van, jelenleg műkorcsolyaedzőként gyerekekkel foglalkozik. Bár korábban kipróbálta magát a bankszektorban, hamar rájött, hogy a sport közelében érzi jól magát, így a jövő korcsolyázónemzedékét tanítja.
Cover-fotó: GettyImages
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- olimpia
- korcsolya