
Közönség előtt lóbálta fütykösét a bepiált Andy Dick
A komikus cseppet sem mókás jeleneteket produkál, amikor merevrészegre issza magát.

Andy Dick bármilyen tehetséges is, egyre inkább úgy tűnik, elitta az eszét, a maradék agysejtjeit pedig a drog zabálta fel.
Hiába bizonyította már számtalanszor a 43 éves, komikusi vénával megáldott sztár, hogy megállja a helyét vígjátékokban - Kő egy csapat, Bigyó felügyelő -, szatirikus tévéműsorokban, sőt, saját tévéshowjában, az MTV-n sugárzott The Andy Dick Showban is.
Az utóbbi időben már alig merik hívni, hogy megbízást ajánljanak neki. Persze nem csoda, hiszen a hírességnek eddig még egyszer sem sikerült tartósan lemondania az alkoholról és a drogokról, bár nem egy alkalommal kezelték már rehabilitációs klinikán.
Eddig nem sikerült leszoknia
Először 1999-ben tartóztatták le marihuána és kokain birtoklásáért, melynek következtében másfél éves drogelvonó kúrán kellett részt vennie. Szó mi szó, nem sokat segített a kezelés a mókamesternek, aki ráadásul a drogok mellett az alkoholt sem veti meg.
2005-ben azzal keltett általános megdöbbenést, hogy az edmontoni Yuk Yuk klubbéli fellépése alkalmával egyszer csak letolta a gatyáját, és legbecsesebb szervét lóbálta a közönség arcába, amíg el nem távolították a színpadról.
Bár a sztár kötötte az ebet a karóhoz, hogy a jelenet csupán a show része volt, a jelenlévők szilárdan állították, nem volt magánál, amikor fütykösét szemérmetlenül megtornásztatta a előttük. Akárhogy is, a betervezett második előadásból már nem kértek a szervezők.
Rá két évre szintén erőszakkal kellett elvonszolni, akkor a Jimmy Kimmel Live beszélgetős műsorból, mert nem bírta levenni a kezét a másik meghívott vendégről, Ivanka Trumpról. Nem sokkal ezután pedig az Ohio állambéli Columbusban azért vitték be a rendőrök, mert rávizelt a járdára. De az is előfordult, hogy alkoholos jókedvében sörösüvegeket dobált a szomszédja kertjébe.
Az állandó visszaesés miatt most már egy olyan különleges karkötőt kell viselnie, amely rögtön jelzi, ha megemelkedik a véralkoholszintje. Ám most úgy döntött, végleg megszabadul szenvedélyétől: jelenleg a VH1 csatorna Sober House józanító showjának celeb résztvevőjeként próbálja örökre letenni a poharat.
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
- Amikor iszok, akkor egyszerűen megőrülök. Nem úgy szokott lenni, hogy amikor felkelek, elhatározom: Na, ma este bevisznek a zsaruk, összepisálom magam, és telebőgöm a zsebkendőmet. Az ember nem így indul neki a napnak. Meg kell tanulnom, hogyan legyek úrrá a szenvedélyen. Sajnos nem igazán tudom befolyásolni sem az agyam, sem a szám – vallotta őszintén.