Azért még nem tért egészen jó útra! Amy Winehouse elfelejtett rendesen felöltözni

Amy Winehouse józanul tért haza, de a villantást azért nem hagyta ki.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Amy Winehouse meglepően egészségesnek, józannak és tisztának nézett ki régi önmagához képest, amikor néhány nappal ezelőtt lencsevégre kapta valamelyik lesifotós, amint az Abbey Road Studiosból Camden felé vette az irányt.

A 27 éves angol énekesnő a fotók tanúsága szerint valóban jó bőrben volt, leszámítva azt a tényt, hogy szokásához híven megint sikerült jócskán túlzásba vinnie az önbarnító krém használatát.

Kitette felfújt mellét

Ami azt illeti, a ruházkodást sem vitte túlzásba, a balettcipőkön kívül ugyanis mindössze egy kárómintás pulcsi volt rajta, amelynek dekoltázsa révén újból megcsodálhatta mindenki plasztikai úton megnagyobbított mellét.

A pulóvert mellesleg ő maga tervezte a teniszezőből divattervezővé avanzsált Fred Perrynek, a ruha pedig alaposan kifogott rajta, miközben kiszállt az őt szállító taxiból kedvenc camdeni sörözője előtt - kilátszott ugyanis bugyija!

Ruhaválasztását pedig az éjszaka folyamán minden bizonnyal már csak azért is megbánta, mert a lenge, tavaszias darabban igencsak fázott - mi másért rakta volna keresztbe a karját, mint hogy melegesen tartsa magát?

Csapolt néhány sört is

A The Hawley Arms nevű pubban aznap este italozóknak kétségkívül nagy meglepetésben lehetett részük, amikor egyszer csak betoppant Amy Winehouse, aki, ki tudja, miféle ötlettől vezérelve, még néhány sört is csapolt a vendégeknek.

Amy Winehouse élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A legnagyobb meglepetés pedig még csak ezek után következett, a Grammy-díjas énekesnő ugyanis többé-kevésbé józanul tért haza, amire nem sokszor volt példa az elmúlt három év során.

Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.

Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk.  A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és    Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.

Biztosítsd be a helyed most! 

Promóció

- Végül csak kiszabadultam a pokolból. Mielőtt idejöttem volna, megnéztem magam az egyik lapban, és elszörnyedtem. A bőröm ocsmány volt, fehér voltam és sovány. Azt gondoltam magamban, hé, te lány, vagy összekapod magad, vagy hamarosan meghalsz - nyilatkozta nemrég a Look magazinnak.

Ezt is szeretjük