Pucéran illegeti magát a bombázó testű Amii Grove
A 23 éves modell, Amii Grove minden intim báját a kíváncsi férfiolvasók elé tárja.
Amii Grove szerencsés csajszi, az már biztos. Legalábbis ő bizonyosan annak tartja magát, hiszen abban a kegyben részesül, hogy ország-világ elé tárhatja szexis idomait.
A 23 éves Birmingham-i leányzó a saját honlapján bevallja, már kisgyerek korától lételeme volt a szereplés, balerinaruhában táncikált és szerette megnevettetni az embereket.
Bár néha nehéznek érezte az életét, különösen mert öt fiútestvérrel és két lánytesóval kellett osztozkodnia, azért mindig megtalálta a módját, hogyan csavarja ujja köré szigorú édesapját.
Bombázóvá érett fruska
Gimnazistaként eleinte csúfolták az osztálytársai, amiért az átlagnál korábban kezdett nőiesen gömbölyödni, de ő nem zavartatta magát.
Tudta, hogy hamarosan megmutathatja majd bájos testét a különféle megmérettetéseken – és lőn. Ahogy betöltötte a 18. életévét, máris jelentkezett hazájának különféle szépségversenyeire, és szép sikereket ért el: először a Miss Bikini World, majd a Miss Anglia, később pedig a Miss Nagy-Britannia cím birtokosa lett.
A dobogós helyezések természetesen kikövezték az útját a modellkarrier felé, így aztán hamarosan állandó szereplője lett a pucér csajokról híres Nuts és Zoo magazinoknak.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















