Friss! A szülés után visszatért Amal Clooney az agyonkínzott nő ügyén tovább dolgozik

Az ikrek születése után három hónappal ismét belevetette magát a munkába.

Az ikrek születése után három hónappal ismét belevetette magát a munkába.

George és Amal Clooney ikrei csak júniusban születtek meg, de az okos jogásznő máris visszatért a munkájához. Jelenlegi védence, Nadia Murad, az iszlamista radikálisok egyik túlélője, akit elfogtak és hónapokon keresztül kínoztak a terrorszervezet tagjai.

Elképzelhetetlen borzalmakat élt át a védence

A kurd, jezidita vallású nő, Nadia Murad és Amal Clooney már egy éve azon dolgoznak, hogy igazságot szolgáltassanak azoknak, akiket bármilyen veszteség ért az ISIS rémuralmának köszönhetően.

- Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete felemeli a hangját, és kijelenti, hogy az ISIS-nak nincs joga fajirtáshoz, háborús bűnök végrehajtásához vagy bármilyen emberiségellenes cselekedethez. Az elkövetők minden esetben bíróságra kerülnek, hogy az áldozatok is azt érezzék, hogy igenis meghallják a hangjukat - mondta Amal Clooney a hivatalos sajtótájékoztatón.

Több mint 10 ezer jeziditát raboltak el vagy öltek meg az elmúlt hónapokban a radikálisok. 3000 ember még mindig a fogságukban van. Csak Nadia közösségének 700 tagját fogtak el - sokakat rabszolgasorsra kényszerítettek, megerőszakoltak, megkínoztak és sokakat megöltek közülük.

- A legrosszabb az egészben az volt, hogy láttam, hogy nem bűnhődnek meg a tettesek. Remélem, igazságot szolgáltatnak majd a népem ügyében, és megkapják méltó büntetésüket az elkövetők. Nem azt várom, hogy megöljék őket, hiszen tudom, hogy megy ez, hány ártatlan is meghalhat az üldözésük során, de szeretném, ha a bíróságon a tettesek felszólalnának, és beismernék, hogy amit tettek, az az egész emberiség ellen való cselekedet volt.

Remélem, ez az egész világ szemét felnyitja majd. Nagyon nehéz lesz elfelejteni a borzalmakat, amiket a népem ellen elkövettek, de egyelőre próbálunk előre tekinteni, és várjuk, hogy a bűnösök rács mögé kerüljenek. Kis győzelem ez a tettük súlyához képest, mégis, sokat jelenteni nekünk, jeziditáknak - nyilatkozott Nadia Murad a BBC riporterének.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük