Majdnem a medencébe fulladtak a népszerű sztármami gyermekei

Alexis Bellino valóságshow-sztár felügyelet nélkül hagyta gyermekeit, de végül nem történt tragédia.

A gyerekvállalás minden család életében nagyon sok boldogsággal és felejthetetlen pillanattal jár, ám a szülők felelőssége óriási, hiszen minden pillanatban nagyon oda kell figyelniük gyermekeikre.

Egy igazán rémisztő balesetről számoltak be az amerikai lapok: 2010. július 4-én majdnem életüket vesztették Alexis Bellino kislányai. A valóságshow-sztár férjével együtt ünnepelt a jeles esemény alkalmából, ami majdnem tragédiába torkollott.

Csak néhány pillanatra tűntek el

A kaliforniai Newport Beach biztonsági őreinek elmondása szerint Alexis és férje, Jim ismeretlen oknál fogva eltűntek néhány percre a Balboa Bay Clubban, amikor a két féléves kisgyerek babakocsija beleesett az egyik medencébe.

A szemtanúk elmondása szerint az egyik úszómester azonnal beugrott a vízbe a babakocsi után, amelyet sikerült kiemelnie a vízből, miközben az egyik kislány még benne volt.

Nem kellett mentőt hívni

A másik gyermeket apja mentette ki a medencéből, és szerencsére sem Melaniának, sem pedig Mackennának nem esett komolyabb baja, éppen ezért nem volt szükség orvosi beavatkozásra sem.

A leggyönyörűbb sztármamik a filmvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A The Real Housewives of Orange County nevezetű valóságshow sztárját természetesen szörnyen megviselte az eset.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Hiszen ha nem alakulnak ilyen szerencsésen a dolgok, akár tragédia is történhetett volna.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük