Férje karjaiban érte a halál! Végül legyőzte a rák a közkedvelt színésznőt

Részletek

Alberta Watson a 24 című sorozatban is játszott.

2015. március 21-én, életének 60. esztendejében elhunyt Alberta Watson kanadai színésznő, adta hírül az ügynöksége.

A sztár, akit a nézők leginkább a 24 és a Nikita, a bérgyilkosnő sorozatokból ismerhettek, rákban szenvedett, végül a betegség 17 év után győzte le a szervezetét.

- Fájó szívvel tudatjuk, hogy Alberta Watson meghalt. Alberta szeretett férje karjaiban hunyt el március 21-én, a torontói Kensington Hospice házban, azt követően, hogy évekig keményen és bátran vette fel a harcot a rákkal – állt a közleményben.

Az 1955-ben született színésznő már tinédzserkorában erre a pályára készült, rendszeresen fellépett a helyi színtársulattal.

Sorozatsztárként volt közkedvelt

19 évesen szerepelt élete első sorozatában, majd olyan ismert szériákban kapott szerepet, mint a Nikita, a bérgyilkosnő, ahol Madeline Pierce szenátort formálta meg, illetve a 24, ahol ő játszotta Erin Driscoll karakterét.

Utoljára a Nikita új változatában láthatták a nézők 2012-ben, ahol ismét szenátorasszony szerepébe bújt.

Alberta Watsont 1998-ban diagnosztizálták limfómával – akkoriban forgatta a Nikita, a bérgyilkosnő sorozatot -, így a karakterébe beleszőtték a való életét: a szenátorról is kiderült, hogy rákos és kemoterápiára kellett mennie, hogy legyőzze a betegséget.

Sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézd meg, kiktől kellett tavaly búcsúznunk, kattints a nagy képre a galériáért!

Sztárok, akiket 2014-ben vesztettünk el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük