34 évesen ölte magát folyóba Albert Ayler
Albert Ayler a jazz kiemelkedő jelentőségű zenésze volt, karrierjének fiatalon bekövetkezett halála vetett véget.
Albert Ayler 1936. július 13-án született az Ohio államban található Cleveland Heights városában. Először apjától tanult altszaxofozni, akivel gyakran fel is lépett egy templomban. 1952-ben, 16 éves korában Little Walter bluesénekessel zenélt különféle klubokban. Korán megmutatkozó tehetségéről pedig mindent elárul, hogy tinédzserkorában a világklasszis Charlie „Bird” Parker után csak „Little Bird”-nek becézték.
Az érettségi után csatlakozott az Egyesült Államok hadseregéhez, majd leszerelése után Los Angelesben és Clevelandben próbált munkát találni. Ám egyedi játékstílusát, amely egyre távolabb került a tradicionális harmóniáktól, nem igazán szerették a hagyománykövetők. 1962-ben ezért Svédországba költözött, ahol első lemezeit rögzítette.
Úttörő jelentőségű felvétel
Két év múlva azonban visszatért New Yorkba, ahol Gary Peacock nagybőgőssel és Sunny Murray dobossal triót alapított, majd 1964-ben rögzítették az úttörő jelentőségű Spiritual Unity című lemezt. A felvétel tulajdonképpen harminc percnyi merész improvizáció, melynek révén Ayler nagy hírnévre tett szert nemcsak a jazz-zenészek, de a rajongók körében is.
A trió a free jazz műfajának egyik nagy jelentőségű formációjává vált, zenéjük pedig kivívta olyan nagyságok tiszteletét is, mint John Coltrane vagy Eric Dolphy. Coltrane sürgetésére 1966-ban Ayler szerződést kötött az Impulse lemezkiadóval, ám radikális zenéje nem igazán találta meg hallgatóságát, a free jazz központi figurája, Coltrane pedig egy évvel később meghalt.
Albert Ayler karrierje innentől kezdve indult fokozatos hanyatlásnak. Azon kevés zenészek közé tartozott, akik játszhattak Coltrane temetésén, ám a hatvanas évek végére fokozatosan eltávolodott a jazztől, és az olyan műfajok felé fordult, mint az R&B, a funky, a rock & roll. Minden igyekezete ellenére újabb lemezei egyre rosszabb kritikákat kaptak, testvére pedig ezzel párhuzamosan összeomlott idegileg.
Öngyilkossággal fenyegetőzött
Fájdalmasan rövid ideig tartó pályafutásának 1970 novemberében bekövetkezett halála vetett véget. Barátnője, Mary Maria Parks később elmondta, hogy Ayler élete utolsó hónapjaiban egyre depressziósabb lett, és magát okolta testvére problémáiért. Parks elmondása szerint Ayler többször is öngyilkossággal fenyegetőzött, az utolsó ilyen alkalommal pedig a televízióhoz vágta egyik szaxofonját, amikor erről megpróbálta lebeszélni.
Ezek után elment otthonról, és a Szabadság-szobor körül hajózó kompról a folyóba vetette magát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció