Adam Sandler lányai már ilyen nagyok - Híres apukájukkal kapták le őket
Koncertet adott a komikus színész, a színpadon pedig lányai is csatlakoztak hozzá.
Adam Sandlerre általában a vígjátékok vicces figurájaként gondolunk, azonban van egy sokkal fontosabb szerepe is, hiszen kamerákon kívül két bájos lány édesapja.
Lányaival lépett fel Adam Sandler
Nagyobbik lánya, Sadie már a kamaszkorba lépett: idén ünnepelhette a 13. születésnapját, Sunny pedig most 10 éves. Adam Sandler igyekszik óvni a gyermekeit a reflektorfénytől, így csak ritkán jelenik meg velük vörös szőnyeges eseményeken - fotókat pedig szinte egyáltalán nem posztol róluk. Általában animációs filmek premiereire vagy tiniket megcélzó díjátadókra szokta elvinni őket, hiszen ott jól is érzik magukat.
Tegnap egy igazán különleges eseményen csatlakoztak híres apukájukhoz, a Rock4EB! adománygyűjtő koncertjén, ahol az úgy nevezett pillangógyerekeknek szerettek volna minél nagyobb összeget előteremteni. Ezek a gyerekek egy ritka bőrbetegséggel születtek, akik a pillangó szárnyához hasonlóan olyan érzékeny bőrrel rendelkeznek, hogy a legóvatosabb érintés során is megsérülhetnek, így egy egyszerű sérülés akár halálos kimenetelű is lehet számukra.
A lányok is szerettek volna segíteni, ezért ők is színpadra léptek, és dalra fakadtak: Taylor Swift Lover című számát adták elő, melyhez apjuk adta a gitárkíséretet. A rajongók odavoltak az aranyos performanszért, többen megjegyezték, hogy Sandler tehetségét örökölték a lányok, akiről kevesen tudják, hogy zenészként is komoly sikereket ért el: A The Chanukah Song című dala az aranylemezig is eljutott.
Fotókat itt nézhetsz meg a lányokról
A videóból sajnos nem sok látszik a szép arcocskáikból - nézd meg a korábbi fotóikat!
Ilyen gyönyörű lánya van Adam Sandlernek - Sunny igazán bájos
Adam Sandler kisebbik lánya, Sunny igazi szépség.
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció