Ez a legvénebb ház Budán - 800 éves, de ma is használják

Mutatjuk, miről ismered fel, ha arra jársz.

Vörös Sün Ház
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Vörös Sün Ház egyike a legidősebb épületeknek egész Budapesten, ráadásul a több mint nyolcszáz éves múltra visszatekintő házat mindmáig használják, sőt akár te is felkeresheted a Fortuna út 1. szám alatt, az I. kerületben, a Budai Várnegyedben.

Az eltelt csaknem 800 év alatt természetesen az épület nagyon sok mindenen keresztülment, többször átalakították, felújították, sőt, összeépítették a környező szomszédaival, ám a történetnek még most sincsen vége, hiszen a Vörös Sün Ház továbbra is működik.

A Vörös Sün Ház kalandos története

Körülbelül a budai Várral egy időben, 1260 körül épültek fel azok a gótikus házak, melyekből a 18. században egyesült a Vörös Sün. Az eleinte nemesi tulajdonban lévő ingatlan adományozással a csatkai pálos kolostorhoz került, akik Remete Szent Pál testereklyéjét őrizték itt. Később asztalosműhely lett belőle, majd 1686-ban Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa, Budapest utolsó török kormányzója éppen a ház előtt lelte halálát.

Fotó: Indafoto.hu / nevetnijo

Jóval később tánctér és színpad épült benne, majd a Vörös Sün Ház adott helyet az első budai színielőadásnak. Az épület a Verner Színház, az első magyar gyermektársulat otthona volt ezt követően. A ház sokáig volt a budai Vár egyetlen fogadója. Szobáiban működött fogászati rendelő, a két világháború között kupleráj, 1959 után pedig kabaré. 

A Vörös Sün Ház klasszicista stílusban való felújítására 1810-ben került sor, majd 1820-ban az épület megkapta a sünnel díszített domborművet is. Ahogy a kép bal legszélén látható, a második világháború által komolyan sújtott környéken is csak kisebb sérüléseket kapott az épület, melynek vakolata alól ekkor kerültek elő a középkori maradványok. A fotó Budapest ostroma utáni állapotot mutatja.

Fotó: Fortepan.hu/Agnes Hirschi, Carl Lutz, Leichner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

A jobb oldalon látható állapotra 1959-ben renoválták az épületet, mely azóta védett műemlékként szinte teljesen változatlanul csodálható meg.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Elhagyatott épületek

Néha egészen más sors jut az épületeknek, mint a Vörös Sün Háznak. Ezeket például nemhogy nem használták nyolcszáz évig, de megépítésüket követően nemsokára az egész város elhagyatottá vált. Nézd meg, milyen kísérteties a kiürült magyar Kis-Moszkva!

Így néz ki a legnagyobb magyar szellemváros

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük