60-an sem lakják a dombok között megbújó magyar falut: képeslapra illik a táj
Varbóc igazi gyöngyszem az országban, az Aggteleki-karszt és a Szalonnai-hegység között bújik meg.
Az Északi-középhegységben, az Aggteleki-karszt és a Szalonnai-hegység között bújik meg a bájos kis falu, Varbóc, amely ideális terepet biztosít a túrázók és az elvonulni vágyók számára is.
A 2023. januárjában közzétett adatok szerint mindössze 53 fő lakta településen szinte tapintható a béke és a nyugalom, környéke pedig igazi természeti kincseket rejt.
Varbóc látnivalói
A dimbes-dombos vidéken fekvő apró falut több túraútvonal érinti, így a kirándulók számára is tökéletes célpont, mégsem olyan frekventált, mint az Országos Kéktúra vonalán elhelyezkedő települések. Tömegközlekedéssel Varbóc Miskolc felől busszal, perkupai átszállással közelíthető meg, elrejtettsége viszont garantálja az ott töltött idő nyugalmát.
A település történetének érdekessége, hogy egy itt folyó patakot már az 1200-as évek végén említ egy oklevél vrbina néven, melyről a nevét kaphatta a falu.
Apró méretei ellenére két templommal is büszkélkedhet. A Petőfi Sándor utcai református templom helyén már az 1600-as évek végén is állt egy fatemplom, amelyet azonban az 1800-as években lebontottak, majd újraépítettek késő barokk stílusban, így nyerte el ma ismert formáját.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Impozáns római katolikus temploma már 1952-ben épült fel, ugyancsak a Petőfi utcában, és Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. Varbóc utcáin sétálni már önmagában is különleges élmény, hagyományos népi építészeti stílusú házikóiból árad a nyugalom, sokan megpihenni járnak a takaros kis településre.
Varbóc környéke sokáig híres volt fehérboráról, mely jellemzően egy régi magyar szőlőfajtából, a mézes fehérből készült. Számos magyar szőlőtermő vidékhez hasonlóan az itteni falvak sorsát is az 1800-as évek végén bekövetkező filoxérajárvány pecsételte meg. Érdekesség, hogy az országban több borász ismerte fel újra a mézes fehér szőlőben rejlő lehetőségeket, így több helyen is lehetőség van megkóstolni a hagyományos ízeket.
A település utcáiból indulva számos turistaútvonalon bejárható a vidék. A sárga háromszög jelzés a Borház-tetőre vezet fel, ahonnan varázslatos panoráma tárul az ember szeme elé a falu környékéről. Innen a zöld sáv jelzésen elérhető keresztet is érdemes megcélozni, ha valaki a kilátásban gyönyörködne.
A falutól délre a piros sáv jelzésen a Szalonnai-hegység felé vehetik az irányt a túrázók, melyről itt írtunk korábban, míg a sárga sáv Szőlősardó vagy Szinpetri felé visz. Garantáltan nyugodt túrákat tehettek a természet lágy ölén, bármelyik útvonalat választjátok is.
Világszép kis falvak bújnak meg a magyar hegyekben: képeslapra illik a környékük
A festői völgyekben megbújó magyar falvakat érdemes felkeresni, ha aktív pihenésre vágysz.
Elolvasom(Képek: Indafotó /h725, Teteneverdle, Wikipedia / Ato01.)
- aggtelek
- kis falvak
- kis magyar falvak
- északi-középhegység
- falu
- hazai kirándulóhely
- túra
- túraútvonal
- kirándulás
- Utazás