Kevés turista csodálja meg innen a Bledi-tavat: a Júliai-Alpok gyöngyszemébe azonnal beleszeretsz
Mámorítóan szép a Bledi-tó környéke, az alpesi tájat több kilátópontról is érdemes megcsodálni.
A Júliai-Alpok varázslatos gyöngyszeme a Bledi-tó, mely a szlovén Triglav Nemzeti Parkban bújik meg pazar hegyek és alpesi kis falvak ölelésében.
A tó és festői környéke számos utazó bakancslistáján szerepel, a parton tett túra örök élménnyel gazdagítja a szépségre fogékony turistaközönséget.
A Budapestről autóval bő öt óra alatt elérhető Bledi-tó a partja mentén aszfaltozott úton is körbesétálható, a kellemes körtúra nagyjából 8 kilométer hosszú, könnyen teljesíthető. Ám aki ennél többre vágyik, az a környék adottságaiból kifolyólag is számos kilátópontról megcsodálhatja a tavat.
Túrák a Bledi-tó körül
A legegyszerűbb és legnépszerűbb túra a körséta a tó partján, amely tényleg nem igényel különösebb felkészültséget és állóképességet. Néhány ponton megszakítható az út egy kis pihenés, fotózás, uzsonna, nyáron a kijelölt szakaszokon akár egy csobbanás erejéig is, de lassú tempóban is elég a bejárásához néhány óra.
Gyakorlottabb túrázóknak javasolt a Bledi-tavat néhány magasabb kilátópontról is megtekinteni, egészen káprázatos látvány tárul az ember szeme elé a magasból. Akad olyan vendéglátóhely a tónál, ahova nagyobb turistacsoportok is fellépcsőznek, hogy egy kávé és egy bledi krémes társaságában pózoljanak a panoráma előtt, vagy a bledi vár, ahonnan szintén csodás a kilátás, ám ha nem vágytok a zsúfoltságra, és nem riadtok vissza a kicsit megerőltetőbb útvonaltól, csodák várnak a környéken.
Fel a Straža hegyre!
Kétségtelenül az egyik leggyönyörűbb panoráma fogad a 646 méter magas Straža hegy tetején, ahol fotópontot is kialakítottak. A hegyen egy szabadidőközpont működik, többek közt kalandparkkal, mely nyitvatartási időben látogatható belépő váltásával, és akár libegővel is feljuthat az ember a panorámaponthoz.
Kora ősszel délután 6-ig, később a szezon végéig 5-ig tart nyitva, erről a Straža Bled honlapján érdemes tájékozódni. A zárás után viszont bámulatos a nyugalom, bizonyos pontjairól a naplemente, máshonnan a napfelkelte gyönyörű, de a fotópont mellett is fürdőzhettek picit az álomszerű látványban.
A Stražára gyalog több útvonalon is felkapaszkodhattok, de könnyű belefutni a combos emelkedőkbe, és főleg a nyaktörő lejtőkbe, ahol keskeny, csúszós, köves és gyökeres ösvényen egyensúlyozhattok.
Ráadásul hamar ráébred az ember, mennyire el van kényeztetve Magyarországon a turistajelzésekkel, ha a környékbeli túraútvonalakat próbálja követni: felfestés nincs, mindössze néhány tájékoztató tábla, így a legbiztosabb, ha a kitaposott ösvényt követi, vagy eleve egy tematikus mobilapplikációval indul útnak.
A Straža megmászása kalandos és intenzív élmény, ami garantáltan alaposan átmozgatja minden tagodat. Pórázon vezetett kutyával még nagyobb teljesítmény, de garantált, hogy álomba ringatni legalább senkit nem kell majd a nap végén.
Beírni a Dobra Gora füzetébe
A Straža szomszédja és kis testvére a 620 méter magas Dobra Gora, ahonnan a tóra csak távoli panoráma nyílik, ellenben a Júliai-Alpok vonulataira és a hegyi kis falvakra káprázatos a kilátás.
A hegyre viszonylag gyorsan teljesíthető túraútvonal vezet Selo pri Bledu település határából, itt-ott meredek és keskeny részekkel.
A hegytetőn a túra teljesítőit tájékoztató tábla, pihenőpad és egy füzet várja, amelybe bárki bejegyezheti nevét és az adott túra időpontját. Egy szusszanás után innen is folytatódhat az út a Straža vagy a közeli falvak irányába.
Csak haladóknak: a Mala Ojstrica
Sokan úgy tartják, a legizgalmasabb panoráma a Mala Ojstrica tetejéről nyílik a Bledi-tóra, különösen napfelkelte idején, amikor a sziklák közötti padon ülve igazán romantikus élményben lehet részetek. Gyönyörű innen a Straža, a várszirt, a környező csúcsok és hegygerincek is. Körtúraként is teljesíthető az egymással szomszédos Mala Osojnica, Velika Osojnica és Osojnica hármasa az igazán eltökélt kirándulóknak.
A 685 méter magas Mala Osojnica azonban inkább haladó túrázóknak ajánlott, jó állóképességgel és egyensúlyérzékkel. Bár a távolság nem nagy, az út nehéz, meredek, száraz időben javasolt. Egy rövid szakaszán kiépített kapaszkodókat is használni kell, illetve meredek lépcső is vár a végén. Edzett, esetleg via ferratában is jártas túrázóknak nem jelent problémát a teljesítése, könnyebb terephez szokott kirándulóknak, netán nagyobb, nem igazán felkapható kutyával érkezőknek a Bledi-tó többi hegye jobb választás a Mala Osojnicánál.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kétség nem fér hozzá, hogy a Bledi-tó minden irányból varázslatos, a környező hegyek bármelyikéről is csodálják meg a szépségre fogékony túrázók. Az alpesi masszív vonulatok, a sziklaszirtre épült bledi vár, a tó szigete a Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére épült zarándoktemplommal mind-mind mesébe illő látvány, amelyet tovább édesít az időről időre felzendülő harangszó.
A templomharangot néhány kivétellel a turisták szólaltatják meg, a mondák szerint ugyanis egy kívánsága teljesül annak, aki ezt megteszi - nem csoda, hogy a szigetre sokan szeretnének eljutni. Az út színes, csinos pletnával tehető meg legegyszerűbben, amelyben egy hozzáértő pletnar evez, és egész csoportok is biztonságosan elférnek rajta. Az evezés kedvelői számára csónak is bérelhető, sőt, sokan SUP-okkal szelik a vizet.
A tó környékén megannyi vendéglátóhelyen feltöltődhettek egy kávé, pizza, sütemény társaságában, sőt, több kisboltban is bevásárolhattok magatoknak. A turista még főszezonon túl sem kevés a parton, de bőven találni nyugodt, csendesebb pontokat is, akár családdal, akár párban vagy barátokkal indultok útnak, emlékezetes úti cél lehet a Bledi-tó térsége. Sőt, kutyussal is tökéletes választás a környék, bár ez nem meglepő: Szlovénia számtalan desztinációjában imádják a négylábúakat, állatbarát szállásokban és vendéglátóhelyekben is bővelkedik az ország.
Nézz tovább: Ljubljanát se hagyd ki!
Közvetlen vonatjárat visz a csodás szlovén fővárosba, Ljubljanába. A város gyönyörű és barátságos, érdemes felfedezni.
12 ezer forintból megfordulhatsz a MÁV-val a káprázatos városban: át sem kell szállnotok
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary, Tamás Katalin.)
- túra
- túraútvonal
- bled
- bledi-tó
- szlovénia
- európai úti célok
- vízparti hely
- tópart
- tó
- európa kincsei
- alpok
- Utazás