Titokzatos dolgokat találtak a belvárosban: meglepő rejtély Hódmezővásárhelyen

A város egyik templomának közelében rejtélyes leletekre bukkantak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Csongrád megye szívében fekvő Hódmezővásárhely számtalan látnivalót tudhat magáénak, az olyan nevezetességektől, mint a városháza, a Fekete Sas szálló vagy a Károlyi-ház, egészen az olyan misztikus hangulatot árasztó helyekig, mint a csomorkányi templomrom, illetve a görögkeleti templom környéke, mely a jövőben várhatóan további rejtélyes látnivalókat tár az utazók elé.

A görögkeleti templom
Hódmezővásárhely belvárosa
A belváros madártávlatból

Titokzatos leletekre bukkantak

2011 tavaszán a kivitelező, mely a hódmezővásárhelyi görögkeleti templom felújításáért felelt, jelezte, hogy, miközben víznyelő aknát ástak, falrészletekre bukkantak a föld alatt. Nem sokkal később bebizonyosodott, hogy értékes leleteket rejt a mély, egy kisebb beomlás után ugyanis láthatóvá vált, hogy kriptákról van szó.

Mivel a templom műemléknek számít, a leletek is védelem alatt állnak, ezért a munkálatokat szüneteltették, míg a régészek igyekeztek minél többet megtudni arról, mit rejtenek a kripták.

A három sírt, melyek közül kettőt a művelődési központ felőli oldalon, egyet pedig a bérházak felőli parknál találtak meg, feltöltötték, hogy el tudják viselni a rájuk nehezedő terheket, megerősítették falaikat, majd lezárták őket. A sérült részek helyreállításához eredeti téglákat használtak, a sírokat a lehetőségekhez képest hagyományos formájukban őrizték meg.

A 15 legromantikusabb magyar kisváros

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tiltott temetkezési hely volt

A kripták létezése a régészeket is meglepte, azok helyét ugyanis nem őrizte írásos dokumentum és szájhagyomány sem, azonban ez talán annak is köszönhető, hogy a 18-19. század fordulóján rendeletben tiltották a templom melletti temetkezést.

A kripták közül kettőben a régészek több mint 30 ember földi maradványait találták meg, emellett festett koporsókat, gyógyszeresüvegeket és fémpénzt. A szakértők szerint utóbbiak a jellegzetes ortodox temetkezésekre utalnak, annak ellenére pedig, hogy nehéz megállapítani, kik nyugszanak itt, feltételezhetően az egyház tagjairól és elöljáróiról lehet szó.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A város vezetői és a régészek minél előbb a nagyközönség elé kívánják tárni eredményeiket, emellett pedig a kripták helyét jelzéssel látják majd el, hogy az itt sétálók és a turisták is azonosítani tudják őket. A kisnánai vár alatt is furcsa dolgokat találtak. Kattints ide!

Forrás: hodmezovasarhely.hu. Képek: www.nagykar.hu; www.orszagalbum.hu, attila, Havanna.

Ezt is szeretjük