Tízezres bírság jár érte, és a legtöbben nem is tudják: tilos ezt csinálni
Több szempontból is érdemes ezt elkerülnöd, miközben a természetben kirándulsz.
Számos alkalommal írtunk már arról, hogy egy-egy kirándulás alkalmával milyen fontos tiszteletben tartani, illetve óvni a természet értékeit, legyen szó a tűzvédelmi szabályok betartásáról, a vadon élő állatokhoz való viszonyulásról vagy éppen a védett növények gyűjtésének tilalmáról.
Legalább ilyen fontos azonban, hogy senki ne károsítsa a környezetet szemeteléssel, amit azonban annak ellenére, hogy sokan mindenféle szabály nélkül is alapvetőnek tartanak, többen csak íratlan szabálynak vélnek, holott komoly szabálysértésnek is számíthat, amelyet súlyos bírsággal sújthatnak.
A szemetelés szabálysértés
A szemetelést, mint szabálysértést a 2012. évi II. törvény Köztisztasági szabálysértésről szóló cikkelye is megemlíti, eszerint az, aki a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben vagy közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, és ezeket beszennyezi, valamint a szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, szabálysértést követ el.
Ugyanez igaz arra is, aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el. Ilyenkor közterület-felügyelő, természeti és védett természeti területen természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett természeti területen pedig az önkormányzati természetvédelmi őr is szabhat ki helyszíni bírságot.
Mindemellett a természetvédelmi szabálysértés fogalmát is kimeríti az, aki természeti területen - beleértve a védett természeti, Natura 2000 területet is - a természetvédelmi célokkal össze nem egyeztethető tevékenységet folytat, például szemetel, vagy a területet más módon szennyezi.
Az ilyen szabálysértés elkövetőjére a természetvédelmi őr, az önkormányzati természetvédelmi őr szabhat ki helyszíni bírságot. A bírság hasonló esetekben a szabálysértés súlyosságától függően 5 ezer forinttól akár 50 ezer forintig is terjedhet.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- időjárás
- biztonság