Csak erős idegzetűek nézzék meg ezt a templomot: szörnyűbb, mint a magyaroké!

Ritkán látni még csak hasonlót is templomban.

Sansevero-kápolna anatómiai szobrai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Korábban már írtunk arról, sokak számára milyen megrázó élményt jelent a Rómában, a Caelius-hegyen álló és a magyarok nemzeti templomának számító Santo Stefano Rotondo meglátogatása a naturalisztikus mártírábrázolások miatt, korántsem ez azonban az egyetlen olyan templom Olaszországban, ahol sokkoló látvány tárul az utazók elé, sőt.

A templom bejárata
Az Ádámnak nevezett szobor
A női alak, Éva

A Nápolyban található Sansevero-kápolna múzeuma amellett, hogy számos felbecsülhetetlen értékű műalkotást a magáénak tudhat, két olyan emberi szobrot is a látogatók elé tár, amelyekkel kapcsolatban sokan máig sötét titkokat emlegetnek.

Félelmetes alakokat őriz az alagsor

A kápolna története az 1590-es évekre nyúlik vissza, míg azonban eredetileg hálatemplomnak épült, később családi temetkezési hely lett. Mai, végleges formáját Raimondo di Sangro hercegnek köszönheti, akit legalább olyan előszeretettel emlegetnek felvilágosult tudósként és feltalálóként, mint sötét praktikákkal kísérletező tudósként, alkimistaként.

Nevéhez köthetőek a kápolna alagsorában található úgynevezett anatómiai gépek is, amelyeket 1763-ban, illetve 1764-ben készített el egy Giuseppe Salerno nevű orvos közreműködésével.

A Fátyolozott Krisztus szobra

A két szobor azonban csak elnevezésében gép, valójában egy férfi és egy nő csontváza, akiknek az érrendszere látszólag a lehető legtökéletesebb részletességgel maradt fent.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Sötét kísérletek áldozatai lehettek?

Az Ádámnak és Évának is nevezett alakok kapcsán többféle történet is él a köztudatban, sokak nem hisznek például az elméletben, miszerint az érrendszer nem eredeti, hanem különféle anyagok felhasználásával rekonstruálták, sokkal inkább a szóbeszédben, amely arról szól, a herceg és a tudós beinjekciózással merevítette fémes szerkezetűvé az ereket.

Kísértetváros rejtőzik Róma alatt: nézd meg a képeket!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egyes sötét legendák szerint Raimondo di Sangro két szolgáját ölette meg, ám még élve hajtotta rajtuk végre kísérletét, emellett egykor a kápolna talán leghíresebb műalkotásáról, Giuseppe Sanmartino Fátyolozott Krisztusáról is úgy tartották részletes és finom megmunkálása miatt, hogy alkimista tudományok segítségével hozhatták csak létre.

Képek: www.flickr.com, David Sivyer.

Ezt is szeretjük