Különös energia árad a magyar szakadékból: nézd meg a képeket!

Ha hazánk egyik legvadregényesebb természeti csodájára vagy kíváncsi, ide menj!

A Dömös közigazgatási területén fekvő, zúgókkal, vízesésekkel tarkított, vadregényes Rám-szakadék Magyarország egyik legérdekesebb, egyúttal legnehezebben járható túraútvonalát is jelenti, mely földrajzi, sőt, spirituális szempontból is igazi kuriózum hazánkban.

A vulkanikus eredetű, erózió és felszíni hatások által formált, illetve csapadékvíz által mélyített szurdokvölgy falain olyan geológiai tevékenységek nyomai figyelhetők meg, melyek mintegy 15 millió évesek. A népszerű úti cél emellett sokak szerint különös energiaáramlások helyszíne is, éppúgy, mint a közelében található Dobogókő vagy épp a Pilis, melyet nem véletlenül tiszteltek, és tartottak szentnek, illetve fontos szakrális központnak már a magyar történelem kezdetén is. Nézd meg képeken is a különleges helyet!

A Dömös fölött húzódó Rám-szakadék a Rám-hegy tömbjébe vágódó völgy, a Három-forrás-völgy része, és körülbelül egy kilométeren át - illetve 112 méteres szintkülönbséggel - húzódik Dömös és Dobogókő között.

Fotó: www.orszagalbum.hu, Apagabi

A völgy alsó részén jóval barátságosabb, kellemesebb a terep, felfelé haladva azonban fokozatosan válik egyre vadregényesebbé a szurdok. Van, ahol falainak magassága bőven meghaladja a 30 métert is, bizonyos helyeken pedig meglehetősen szűk, néhol még három méternél is kisebb a faltávolság.

Fotó: www.orszagalbum.hu, vikifoto

A Rám-szakadékon turistaút, illetve tanösvény vezet végig, mely a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében áll. 2006-ban felújították az utat, ám így is elővigyázatosságra intik az itt kirándulókat. A kijelölt útvonalon korlátok és létrák segítik a haladást, a terep azonban nem könnyű, így érdemes alaposan felkészülni, a vízálló és a terepkörülményeknek megfelelő lábbeli például erősen javasolt.

Fotó: www.orszagalbum.hu, fotoman, Hegyeklánya

A népszerű kirándulóhelyet évente több mint 60 ezer látogató keresi fel, tavasszal, nyáron és hétvégenként pedig különösen sokan járnak itt, a torlódások elkerülése érdekében ezért a túrázóknak be kell tartaniuk a szurdok bejárására vonatkozó útirányt: a Rám-szakadékot Dömös felől, a zöld jelzésen lehet megközelíteni, tehát alulról felfelé lehet végigjárni, visszafelé pedig a sárga jelzést kell követni.

Fotó: www.orszagalbum.hu, drika

A szakadékba lemászni, illetve a falakon felmászni szigorúan tilos és balesetveszélyes, mint ahogy a hagyományos útvonal bejárása is az lehet bizonyos időjárási körülmények között, ezért célszerű mindig informálódni, látogatható-e a szurdok - erről, illetve a szurdokról általánosságban hivatalos honlapján is tájékozódhatsz.

Fotó: www.orszagalbum.hu, drika

A Budapesttől 45 kilométerre fekvő Dömös önmagában is festői.

Fotó: www.orszagalbum.hu, DonPipi

Érdemes közelebbről megszemlélni a Szentfa-kápolnát is, amely a hagyomány szerint égi csodának volt színhelye: 1885-ben, május első vasárnapján két dömösi, libákat legeltető kislánynak jelent itt meg egy bükkfán Szűz Mária képe, karján a kis Jézussal.

Fotó: www.orszagalbum.hu, H.Laci

Képek: www.orszagalbum.hu, Apagabi, Hegyeklánya, drika, fotoman, DonPipi, vikifoto, H.Laci.

Gyógyító energia árad a magyar faluból

Csodatévő, gyógyító falu bújik meg a legszebb kirándulóhelyek mellett. Nézd meg képeken, és keresd fel tavasszal!

Gyógyító energia árad a magyar faluból: nézd meg képeken, és keresd fel!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük