Prága szépsége, barátságos hangulata és jó megközelíthetősége miatt a magyar turisták kedvelt célpontja is. Noha az adventi időszakban a mesésen feldíszített városban hatalmas tömeg lézeng, januárban már kellemesebben mozoghatnak a látogatók.
Az arany Prágának is nevezett cseh főváros a Moldva két partjára épült. A keleti és nyugati oldal is tele van történelmi és kulturális látnivalóval: Óvárosa még az UNESCO világörökségi listáján is helyet kapott.
Prága mesés látnivalói
Prága naponta hét vonattal közvetlenül elérhető Budapestről. Az út hat és fél órát vesz igénybe: az első, 5:40-kor induló járattal ezért már 12 óra után a város forgatagát élvezhetitek. Elővétellel akár 38 euróért kapható a retúrjegy, helyjegyekkel együtt ez 14 ezer forint. A helyi utazást is magában foglaló retúr kirándulójegy ára pedig 59 euró, 19 ezer forint.
Bár a történelmi belváros bejárására sem elég egy nap, ha a főváros kevésbé ismert arcára is kíváncsiak vagytok, városszerte több úti célt is meglátogathattok: persze, ilyenkor érdemes legalább egy 24 órás jegyet váltani a helyi közlekedésre. Mutatjuk az ismert, kihagyhatatlan és kevésbé híres látnivalókat.

A Prágába érkező kirándulók első célpontja a történelmi Óváros, ami télen is mozgalmas: az Óvárosi tér a gótikus Tyn-templommal magával ragadó látvány.
Fotó: Eloi_Omella / Getty Images Hungary

A prágai korzózások második kihagyhatatlan célpontja a mindig zsúfolt Károly-híd. A kőhídon csatangoló, fotózkodó turistákat utcazenészek szórakoztatják.
Fotó: Tamás Katalin

A Hradzsin negyedben áll a prágai vár: a belépő ára a megtekinteni kívánt nevezetességek kombinációjától függ. A Szent Vitus-székesegyházat, a Királyi Palotát és a Szent György-bazilikát sem érdemes kihagyni.
Fotó: olemac / Getty Images Hungary

A vár különleges pontja az Arany utcácska. Az icipici házakban eleinte íjászok, majd aranyművesek éltek, de megtekinthető egy jósnő lakhelye, egy kocsma, egy gyógynövénybolt, sőt, Franz Kafka átmeneti háza is.
Fotó: desperado / Getty Images Hungary

Az Óváros mellett található Josefov, a Zsidóváros több zsinagógával. Itt áll a Klausz-zsinagóga, melyben a Gólem legendájáról ismert Löw rabbi tanított, és melléképülete, az egykori gettót bemutató kiállítással.
Fotó: Tamás Katalin

A cseh sörkultúra is komoly vonzerő. A legnépszerűbb sörözők egyike az Aranytigris, Bohumil Hrabal törzshelye, ahol a turisták a helyiekkel egy asztalhoz ültetve ihatják a ház sörét. Érdekesség, hogy az író emlékére máig fenntartanak egy külön asztalt.
Fotó: Tamás Katalin

Ha a napot valódi cseh sörözéssel koronáznátok meg, a Žižkov negyedet kell megcéloznotok. Az egykori munkásnegyed mára bulinegyeddé vált, és akár éjjelig kóstolgathatjátok a söröket, némi cseh sörkorcsolya kíséretében.
Fotó: Zdenek Kajzr / Getty Images Hungary

Nem egy impozáns darab, de a helyiek imádják az ugyancsak Žižkovban megépült tévétornyot. A tetején étterem is működik, a panorámája pedig gyönyörű.
Fotó: Tamás Katalin

A Žižkov negyed része a Vítkov-hegy, ahol egy kellemes sétát tehettek. A tetején a Nemzeti Mauzóleum, valamint Jan Žižka, a huszita hadvezér lovasszobra látható, alatta egy ismeretlen cseh katona sírjával.
Fotó: Tamás Katalin

Ha pedig már indulnátok haza, tekintsétek meg a főpályaudvart is: mesésen díszített csarnokához egy kávézó és egy zongora is tartozik, ami bárki által megszólaltatható. A kép még karácsony előtt készült.
Fotó: Tamás Katalin
(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció