Alig ismert, csodás kastély bújik meg Budapest mellett: itt forgatták a Ma este gyilkolunk című filmet is
A vidéki kastély romantikus helyszíne ezúttal gyilkosság színtere lett.
A Ma este gyilkolunk című film helyszínéül szolgáló Pázmándy–Brauch-kastély a fővárostól alig 30 kilométerre bújik meg. A hatalmas parkkal körülvett kastély különleges hangulatot áraszt. A mozikban már látható az új magyar alkotás, amely fondorlatos, szórakoztató kriminek ígérkezik.
A magyar kúriák és kastélyok falai közt sokszor elevenednek meg filmek, kiállítások és kortárs művészeti alkotások, így ezek az elfeledett helyek új életet és friss hírnevet kapnak. Nem történt ez másképp a ráckeresztúri kastéllyal sem.
A Pázmándy–Brauch-kastély
A ráckeresztúri kastély története messzire nyúlik vissza a történelemben, egészen az 1820-as évekig. A kastélyt a nemesi Pázmándy család építtette, majd később még sok tulajdonosváltást megélt a birtok. Brauch Károly tehetős üzletember neve 1933-ban ékelődött a kastély történetébe, amikor megvásárolta és renoválta az épületet. Elsősorban nyaralóként használta a mesebeli kastélyt, sokszor látogatott el ide szabadidejében. 1942-ben neogótikus kápolnát emeltetett a kastély parkjában, amely ma is látható, és a családi kripta helyét máig őrzi. A későbbi években még sok tulajdonosváltást élt meg a kastély, állami kézben is volt. Ma rendezvény- és forgatási helyszínként, valamint különféle kulturális programok otthonaként is működik a megmentett épület.
Az épületkomplexum több melléképületből adódik össze, egy magtár, egy istálló, egy cselédház, egy víztorony és egy borospince is fellelhető a nyolchektáros területen. A főépület egy szabadon álló, földszintes, téglalap alakú építmény. Homlokzata három részre tagolódik, két oldalsó szárnnyal és középen egy kiemelkedő, timpanonnal zárt részen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A letisztult, mégis elegáns megjelenésű épület tökéletes helyszíne lehetett a most megjelent, Ma este gyilkolunk című filmnek. A Fazakas Péter rendezésében készült film cselekménye a Pirandello Színészotthonban játszódik, ahol egy váratlan haláleset mindent felborít.
A nyugalmazott színész sztár, Tolnai művész úr – Kern András – nyomozásba kezd, hogy felgöngyölítse a bűnügyet. A mozik műsorai közt már megtalálod, nézd meg a napokban, hogyha egy izgalmas krimire vágysz, és betekintenél a több száz éves Pázmándy–Brauch-kastély falai mögé.
(Képek forrása: Filmpositive)
Kern András, Bodrogi Gyula, Pogány Judit és más színészlegendák a magyar krimiben – Így sikerült a Ma este gyilkolunk
Ilyen lett a régóta várt magyar krimi-vígjáték!
Elolvasom