Olcsóbban utazhatsz: ezekre a vonalakra adtak kedvezményt
Számos vasútvonalon lehet szombattól olcsóbban utazni. Kattints a részletekért!

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

2014. február 15-től már 30 regionális vonalon lehet egységesen 25%-kal olcsóbban utazni, a regionális tarifák kiterjesztésével így már 1400 kilométeren, a hazai vasúthálózat ötödén kedvezményesebb az utazás.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, Völner Pál szerint az intézkedést az tette szükségessé, hogy a személyszállítási törvényben megfogalmazottak alapján a kötöttpályás közlekedésnek adnak elsőbbséget a személyszállításban.

Az utasok számának növekedésére számítanak

Az NFM és a MÁV-Start Zrt. a mostani csökkentést már januárban bejelentette, hogy versenyképessé tegye az érintett vasútvonalakat. A tarifacsökkentés évente közel 180 millió forintos bevételkiesést jelent, viszont Völner Pál szerint a támogatás összege kigazdálkodható, mivel az intézkedés hatására az utasok számának növekedésére számítanak.

A minisztérium és a MÁV tavaly júniusban 15 vonalon vezette be az akkor 15%-kal olcsóbb regionális jegyeket és bérleteket. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint, bár a fővonalakon hatalmas fejlesztések zajlanak, főleg uniós támogatással - a MÁV 42 motorvonatot szerez be, melyek a legmodernebbek közé fognak tartozni -, a vasúthálózatnak van egy olyan szegmense, ahol a közlekedésbiztonság fenntartása nagy feladatot ró a MÁV-ra.

A tarifacsökkentés célja, hogy ezek a vonalak versenyképesebbek legyenek, és a közlekedési szempontból hátrányosabb térségben élőknek segítséget nyújtsanak.

Még több utazási kedvezmény:

Kedvezmény 15 újabb vonalon

A kedvezményes árú jeggyel igénybe vehető vonalakról a MÁV-Start Zrt. javaslata alapján döntött a minisztérium.

Az alacsonyabb díjszabású vonalak újabb 15 szakasza között van a Győr-Veszprém, a Kaposvár-Siófok, a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs és a Dunaújváros-Cece/Simontornya vonal is. Az összes érintett regionális vonalat ide kattintva nézheted meg.

Ezt is szeretjük