
A kormány szerint ez az ország egyik legnagyobb kincse
Az ország egyik legizgalmasabb természeti csodája a mofetta.

2012. augusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja az úgynevezett mofetta-, vagyis a szén-dioxidos szárazfürdő-kezelést, mely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, Mátraderecskén érhető el - adta hírül az MTI.
Horváth László kormánymegbízott hangsúlyozta, az erről szóló kormánydöntés új fejezetet nyithat, mind a Magyarországon nyilvántartott mintegy egymillió érbeteg, mind pedig a település és a helyi idegenforgalom életében, nem beszélve a gyógyturizmus Magyarországon betöltött kiemelkedő szerepéről. A döntés nyomán a jövőben 85%-os társadalombiztosítási támogatással vehető igénybe a mofettakezelés, vagyis felírható receptre - tette hozzá a politikus.
Mi az a mofetta?
A mátraderecskei mofetta egyedülálló természeti jelenség hazánkban - egyfajta, a vulkáni utóműködés révén létrejövő, szén-dioxidból álló gázfeltörés, melynek viszonylag alacsony a hőfoka. A mellékhatások nélkül gyógyító gáz elsősorban a magas vérnyomással, illetve az érszűkületi problémákkal küzdő betegeknek nyújt segítséget.
1992-ben még pánik tört ki a településen, amikor feltört a szén-dioxid gáz, sőt, még a kilakoltatás gondolata is felvetődött. Azóta a katasztrófaturizmust felváltotta a gyógyturizmus, hiszen 1999-ben gyógygázzá minősítették a feltörő vulkáni kigőzölgést, majd 2001 és 2003 között megépült Magyarország egyetlen gyógygázfürdője.
Egyre élénkebb hazánkban a gyógyturizmus
A kormánymegbízott úgy véli, hogy a döntés nem csupán a gyógyulni vágyóknak lehetőség, hanem a település számára is alkalom a gyógyturizmus fellendítésére. Annál is inkább, mert a társadalombiztosítás a Mátraderecskére történő utazást is támogatja a jövőben.
Horváth László felhívta a figyelmet arra is, hogy a térségben egy teljes egészségturisztikai vertikum jön létre, a mátraderecskei mellett a bükkszéki Salvus-vízre és a parádi timsós gyógyvízre alapozott beruházások megvalósításával.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
A kormány nem véletlenül fordít energiát és pénzt a gyógyturizmus jellegű beruházásokra, hazánk hasonló természeti jelenségeit ugyanis az egyik legnagyobb magyar kincsnek tekintik.
Kép: matraderecske.hu.
Szerinted melyik a legkülönösebb természeti csoda az országban?
OLVASD EL EZT IS!

- balaton
- természeti csoda
Amire minden magyar büszke

- balaton
- strand