Százezrek látogatják a gyógyító magyar falut: te már láttad?

A máriapócsi kegyhely gyógyító erejében nemcsak a hívő emberek bíznak.

Máriapócs, a gyógyító falu
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Még a külföldiek is tisztában vannak azzal, hogy Máriapócs nem mindennapi hely. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő falu hírneve a 17. század végén alapozódott meg, 1696. november 4-én ugyanis, mikor az akkori kis fatemplomban a lelkész éppen misét tartott, az egyik hívő arra lett figyelmes, hogy az Istenszülő-ikon szemeiből könnyek folynak.

A könnypatak két hétig szüntelenül folyt, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig tartott a csodaszámba menő jelenség. Az akkori feljegyzésekben még azt is leírták, hogy, bár olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor megfagyott, a könnyek továbbra sem apadtak el, és nem fagytak rá az ikonra.

Később az esemény megismétlődött: 1715. augusztus 1-jén, szintén mise közben eredtek el a festmény könnyei, majd 1905. december 3-án azt vették észre az emberek, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb. Ekkor látták, hogy újból isteni csodának lehettek tanúi, a kép ugyanis könnyezett.

Az eseményeknek természetesen hamar híre ment, ma is több százezren zarándokolnak el évről évre a faluba - nemcsak hívők -, hogy leróják kegyeletüket a képek előtt, illetve azért, mert remélik, itt segítséget kérve meggyógyulhatnak. Nézd meg a képeket!

Még több különös energiával bíró magyar hely:

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük