Rengeteg látnivaló, finom ételek a folyóparti magyar városban: Makót érdemes felfedezni

Imádom Szegedet, ennek ellenére viszonylag ritkán jutok el a Dél-Alföld fővárosába. Az emlékeimben úgy él, mint a város, ahol mindig süt a nap, illetve olyan magas a napsütéses órák száma, hogy a napfény városának is nevezik. Na de nem csak Szeged miatt érdemes a régióba látogatni, hiszen több kisebb város vár felfedezésre. Az egyik közülük Makó, amelyet most a PR in Hungary szerevezésében fedeztünk fel. Annyi bizonyos, hogy érdemes idelátogatni és egy hosszú hétvégét vagy akár többet is eltölteni. 

Már meg is érkeztünk? Ezt a kérdést sokan feltettük, amikor röpke 90 perc autózás után megláttuk a Makó táblát. Sokunk emlékeiben ez az út minimum két és fél órás volt. Persze az is számít, hogy mennyi idő, amíg Budapestet átszeljük, de ha elérjük az M5-ös autópályát, akkor onnan már tényleg viszonylag rövid az utazás. A városba érve az utunk a 20-as évek stílusában épült Grand Hotel Gloriusba vezetett, ahol egy gyors felfrissülést követően már indultunk is a felfedező útra. Másfél nap állt rendelkezésünkre Makó megismerésére, és akkor még nem is gondoltuk, hogy ez bizony kevés lesz. Egy hosszú hétvégét mindenképpen megér ez a kisváros, és akkor tényleg minden látnivalóra és a teljes kikapcsolódásra is van idő. 

Lovaskocsi, Lombkoronasétány és kalandpark

A kétnapos úton Gergely Gábor, az önkormányzat városmarketingért felelős munkatársa volt a kalauzunk. Az első állomásunk a Maros-part volt, ahova lovaskocsival vittek el, pontosabban a társaság nagy része a szekéren utazott, ketten pedig lóháton. Rezgő és Napsugár türelmesen viselte utasait, néha bele-belekocogtak Horváth Zoli bácsi biztatására.

A Maros-parton elbúcsúztunk a lovaktól, és a folyó mellett elsétálva a Lombkoronasétányt látogattuk meg. Ez egy tanösvény, amely nem a földön, hanem a fák lombkoronáinak a szintjén halad végig. Még az olyan tériszonyosak is, mint amilyen én vagyok, bátran sétáljanak végig rajta, mert egyrészt tökéletesen biztonságos, másrészt a látvány minden félelemért kárpótol. 10 méteres magasságban 191 méter hosszan sétálhatunk végig, megcsodálva a Marost, az árterét. A sétány legmagasabb pontja a 18 méter magas kilátóterasz, ahonnan a bátrabbak csőcsúszdán, a kevésbé bátrak (magamat is közéjük sorolva) lépcsőn térhetnek vissza a földre.

Innen csupán néhány perc sétával a Maros Kalandparthoz vezet az út, ahol a bevállalósabbak a Maros felett canopyzhatnak, a nyugalmasabb kikapcsolódást kedvelők pedig hajókázhatnak a Makói vízi kalandok szervezésében. Mi mindkettőt kipróbáltuk, utána pedig elfogyaszthattuk a jól megérdemelt ebédet, a makói hagymalevest és harcsapaprikást túrós csuszával. Előbbi azért makói, mert tejszínnel készül, így kicsit krémesebb, és kevésbé intenzív ízű, mint az eredeti francia. Arra mindenképpen készüljön fel a városba látogató, hogy ha hagymalevest rendel, mindenhol ezt a változatot fogják elé tenni. 

A kalandok után lazításképpen sajtválogatás és bor került az asztalra, előbbi a Hegyesi Éléstárból érkezett. Kóstoltunk zöldfűszeres, áfonyás, szárított paradicsomos-bazsalikomos sajttekercset, trappistát és camembert is. A sajtok egészen krémesek, az átlagosnál zsírosabb tejet a jersey fajtájú tehén adja. Sajtot nem is lehet mással leöblíteni, mint borral, nekünk most a klárafalvi Kontyos Borház gyümölcsborai mutatkoztak be. Ezekkel a borokkal vigyázni kell, a málnabor például annyira itatta magát, hogy hajlamosak voltunk elfeledkezni az alkoholtartalmáról is. 

A makói hagymán innen és túl

A város fő megélhetési forrása a mezőgazdaság volt, ezen belül Makó a vöröshagyma termesztéséről lett világhírű. A makói vöröshagyma hungarikum, csak az itt ültetett növényre használható ez a kifejezés. A hagyma két év alatt kerül szedhető állapotba. Nem magról vetik, hanem úgynevezett dughagymás eljárással. Bár az utóbbi évtizedekben visszaszorult a termesztése, nem is lehet nagyon sokáig úgy sétálni városban, hogy valamilyen formában ne találkozzunk hagymamotívummal. A központban található Grand Hotel Glorius gyönyörű tetőteraszáról már látható a Hagymatikum, Makó gyógyfürdője, az az épület, ami a legtöbbeknek eszébe jut, ha a város nevét említik. 

A gyógyfürdő 2012-ben átadott legújabb és legnagyobb szárnya Makovecz Imre tervei nyomán épült. Nem ez az egyetlen épület, amelyet ő tervezett, az építész nagyon szeretett Makón alkotni, jó volt a kapcsolata a városlakókkal is, ezért nincs másik olyan város, ahol ilyen sok Makovecz-épület található. Ahogy a Hagymaház is, amelynek eredetije a város egyetlen, nagyteremmel rendelkező művelődési házaként üzemelt. Azt az épületet a kilencvenes években sürgősen renoválni kellett, mert életveszélyessé nyilvánították. A megyei tervezők tervei nem tetszettek a képviselő-testületnek, viszont az egyikük ötlete nyomán elhívták Makoveczet, aki megnézte a környéket, majd megtervezte a mostani Hagymaházat. Az épületben most mozi, színház is üzemel, valamint kiállítások is látogathatók. 

A város híres szülöttei

Makó Csongrád-Csanád megyében, a Maros jobb partján elterülő város. 1730-tól Csanád vármegye székhelye. A 20. század elején élt és alkotott itt néhány évig Juhász Gyula, József Attila, sűrűn megfordult erre Móra Ferenc is. Pulitzer József amerikai újságíró, az újságírás legrangosabb díjának alapítója is makói születésű.

Ebben a városban született Galamb József, aki 1904-től a Ford-típusokat és prototípusokat tervezte Henry Ford detroiti Ford Motor Company gyárában. A leghíresebb modell, a Ford T első példánya 1908. augusztus 12-én készült el. A Ford történelme az úgynevezett makói Ford-falon el is olvasható. Ami viszont sokkal izgalmasabb, hogy a T-modellt bizony ki is lehetett próbálni, pontosabban menni vele egy kört a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete jóvoltából. Az is bizonyos, hogy ezzel az autóval nem lehet feltűnésmentesen végiggurulni az utcán, semmilyen ultramodern kabrió nem ér a nyomába. 

Zsidó közösség a 2. világháború előtt

Makót kis Jeruzsálemként is hívták, hiszen a második világháború előtt itt élt a legnagyobb számú zsidó közösség a város társadalmának szerves részeként: a makói hagymát zsidó kereskedők adták el, nagy szerepük volt abban, hogy ez az áru világhírű lett. A deportálások után a városban nem maradtak zsidók, a neológ zsinagóga helyét csak egy emléktábla őrzi, az ortodox zsinagóga pedig múzeumként üzemel.

A közösség utolsó rabbiját, Vorhand Mózest, akit 1944-ben öltek meg, a jángori temetőben temették el még a makói zsidóság kitelepítése előtt. A csodarabbiként és igaz emberként számon tartott Vorhand Mózes sírja ma zarándokhely, amelyet évente egyszer ortodox zsidók keresnek fel a világ minden tájáról. 

Fürdőzés és pogácsasütés

A némiképp feszített programba kora reggel egy rövid piacozás is belefért, hogy utána kicsit megpihenhessünk a Hagymatikum gyógyvizében, illetve egy frissítő masszázst is igénybe vegyünk. Lezárásképpen pedig mi mást, mint hagymás pogácsát sütöttünk a szintén makói gasztrobloggerrel, Líbor Máriával, Limarával.

Kvíz: melyik folyó mellett van Makó?

Magyarország domborzati és vízrajzi térképét ismerni kell, néhány kérdés mégis sokaknak zavarba ejtő lehet.

Fotók: Pr in Hungary, Szász Eszter, Mágori Dániel,  Elekes Andor / Wikipedia CC BY-SA 4.0)

• makó
• város
• látnivalók
• kirándulás
• túra
• fürdő
• hungarikum
• Utazás