10 magyar templom, amit látni kell egyszer az életben: ezek a legkülönlegesebbek az országban
Az ország legszebb templomai megérik az utazást.
Magyarország nemcsak a természeti különlegességekben rendkívül gazdag, de a szemet gyönyörködtető épített emlékekért is érdemes útra kelni, minden tájegységre bőven jut belőlük.
Az István király uralkodása idején született törvények értelmében minden tíz falunak egy templomot kellett építenie, az évszázadok múltával aztán gyakorlatilag csaknem mindenhol épült egy-egy helyszín az istentiszteletekhez.
Különleges magyar templomok
A különböző egyházi felekezeteknek és az építészeti stílusok váltakozásainak köszönhetően igazán különleges, monumentális vagy épp szupermodern templomokat is lehet találni az országban. Akár a kirándulások alkalmával is meglátogathatjátok őket: gyönyörködjetek kicsit a történelmi műemlékekben, és csendesüljetek el néhány percre falaik között!
A tíz épület mindegyike megéri az utazást, a sor pedig még nagyon hosszan folytatható lenne. Arra viszont figyeljetek, hogy utazás előtt jobb tájékozódni a nyitva tartásról, hiszen némelyik csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.
(Borító- és ajánlókép: Indafotó/king09.)
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















