Ezért tartják a világ legszebb városának Budapestet! Ezt a csodás felvételt neked is látnod kell

Ezekre lehetünk igazán büszkék!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magyar főváros gyönyörű helyeinek, nevezetességeinek köszönhetően gyakran szerepel a különböző szempontok alapján összeállított listákon. Mindezt pedig rendkívül előkelő helyeken teszi - nem véletlenül.

Az idei és az utóbbi évekből válogatva olyan remek eredményeket gyűjtöttünk össze, melyekről sokan talán nem is tudnak, pedig igazán büszkék lehetünk rájuk. Nézd meg azt a csodálatos felvételt is, ami a fővárosról készült!

A legszebb útvonalak között

A Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között közlekedő 2-es jelzésű villamos vonalát 2012-ben a National Geographic magazin a világ tíz legszebb villamos-vasútvonala közé választotta be, hetedik helyre téve ezzel a listán.

Elsősorban a Parlament, a Duna korzó, a folyó másik partján pedig a Halászbástya, a Mátyás-templom és a budai Vár nyújt szemet gyönyörködtető látványt. Nem véletlen, hogy a lenyűgöző panoráma a turistákat is elvarázsolja.

Romantikus hely

A Foursquare közösségi oldal és a Spotictic blog felmérésében 2013-ban Budapest a világ második legromantikusabb városa lett, még Rómát is megelőzve ezzel. Az első helyet Prága szerezte meg abban az évben. A magyar főváros számtalan romantikus helyet kínál a szerelmesek számára, és még a külföldi hírességek is elismerően szoktak nyilatkozni róla.

Alice Cooper amerikai rockénekes például egyszer azt mondta, felesége szerint Budapest még Párizsnál is romantikusabb, a macskaköves utcákon való andalgás, valamint a dunai hajózás élménye pedig szintén elvarázsolta. A Foursquare közelmúltban megjelent listája egyébként Budapest 15 legromantikusabb helyét össze is gyűjtötte, ezeket itt tekintheted meg.

Ezt szeretik Magyarországban a külföldiek a legjobban - Íme, a lista

Nézegess képeket!

Elolvasom

A világ egyik legjobb városa

A Condé Nast Traveler 2014-ben is összeállította a világ legjobb városait tartalmazó listáját, amihez egy felmérés keretében mintegy 77 ezer olvasó szavazott kedvencére. Ennek alapján az első helyen Firenze végzett, a második helyen az Amerikai Egyesült Államokban lévő Charleston, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helye a magyar fővárosé lett. A teljes listáért kattints ide!

Az eredményre azért is lehettünk különösen büszkék, mert Budapest olyan nagy népszerűségnek örvendő helyeket is megelőzött, mint Prága, Róma vagy Bécs. Az eredmény ismertetésekor nemcsak a fővárosi kávézók kellemes hangulatát, hanem a fürdőkultúrát is kiemelték. Keanue Reeves színészt még egy 2011-es forgatás során varázsolta el Budapest: egy interjújában nagyon szép városnak nevezte, és kijelentette, szeretné jobban is megismerni.

A legtöbbet fotózott nevezetesség

A Parrot Print idén egy 20-as listát állított össze a világ legtöbbet fotózott helyeiről, rangsorolva a nevezetességeket, ahol a tizedik helyet a Szent István-bazilikának köszönhetően Budapest szerezte meg. A gyönyörű hely nemcsak hazánk egyik legjelentősebb egyházi épületének számít, hanem a turisták körében is nagy népszerűségnek örvend, amit mi sem bizonyít jobban, mint az elért eredmény. Korábbi cikkünkben a további helyezetteket is megnézheted.

Lélegzetelállító videón Budapest

A magyar fővárosról egy gyönyörű videó is készült, ami közkedvelt nevezetességeit mutatja be. Nézd meg te is!

Ezt is szeretjük