Ez a legnépszerűbb hely az egész országban
Ilyen változások várhatók a jövőben a budapesti Városligetben.
A Fővárosi Állat- és Növénykert, vele együtt pedig a Városliget hazánk leglátogatottabb úti céljának számít, mind a belföldi turisták, mind pedig a külföldiek körében. A jövőben azonban komoly változások várhatók: lesz olyan része, melyet kibővítenek, míg lesz, amire a bezárás vár.



Magyarország kultúriparának fővárosa ezentúl a Városliget lesz - jelentette ki L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, miután Baán László kormánybiztossal együtt felkereste Magyarország leglátogatottabb kulturális-turisztikai intézményét, az idén egymillió vendéget fogadó Fővárosi Állat- és Növénykertet.
A kulturális államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint L. Simon László és Baán László Persányi Miklós főigazgató, a városligeti intézményeket és vállalkozásokat tömörítő Liget Köztársaság Szövetség elnökének kalauzolása mellett tekintette meg az utóbbi évek legjelentősebb állatkerti fejlesztéseit, közöttük az év egyik újdonságát, a százéves Nagyszikla belsejében kialakított Varázshegyet.
Új koncepció: ilyen lenne az Elegáns Városliget
A közlemény szerint a Városligetről szólva L. Simon László elmondta, hogy az nem egyszerűen egyike nagy zöldterületeinknek, hanem nemzeti jelentőségű kulturális és turisztikai attrakciók páratlan és különleges együttese is, melynek értékét új múzeumokkal is emelni kívánja a kormány.
A világ első közparkját, a jövőre kétszáz éves jubileumát ünneplő Városligetet már ma is több mint négymillió látogató keresi fel. L. Simon László és Baán László is egyetértett a Liget Köztársaság Szövetség Elegáns Városliget elnevezésű koncepciójával.
Eszerint a történeti és művészeti értéket képviselő, a fővárosi közönség és a turisták, különösen a családok számára színvonalas szabadidős élményt lehetővé tevő tevékenységeket kell megőrizni és megújítani a Városligetben. A kultúra és az ismeretszerzés, a minőségi turizmus, a pihenés és a gyógyturizmus adja ugyanis a liget karakterét. Így az ettől idegen, markáns közfeladatot nem támogató létesítményeket ki kell onnan telepíteni - tartalmazza a közlemény.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Lesz, amit bezárnak
Ennek értelmében Tarlós István főpolgármester és a főváros más vezetői is tervezik a Vidámpark városligeti telephelyének bezárását, helyén az állatkertet kívánják bővíteni. A Fővárosi Nagycirkusz újjáépítésének esélyeit is növelheti a projekt, azonban L. Simon László szerint érdemes lenne új helyen felépíteni a Városligetben, hogy a közlekedés, parkolás, az állatkerti és vidámparki terület összekapcsolódása kedvezőbb legyen.
Az államtitkár kijelentette, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési tervei összhangban vannak a liget nemzeti értékét növelő kormányzati szándékokkal. A fejlesztés erősíti annak esélyét, hogy itt egy európai jelentőségű kulturális és turisztikai attrakció-együttes alakuljon ki, melynek jelentős gazdasági és foglalkoztatási hatásai is lesznek - közölte az államtitkárság.
Képek: www.orszagalbum.hu, lobzik, tulip, cseri7.
Melyik a kedvenc helyed a Városligetben?
OLVASD EL EZT IS!

- magyar csodák
- bizarr hely
Titkos helyek Magyarországon: miért nem mutathatja a Google Earth?

- tragédia
- magyar csodák
Képeken a 7 legmegrázóbb magyar hely: amitől összeszorul a szív

- utazási hírek
- Utazás