Itt élnek a leggazdagabb magyarok: képeken 5 hely, ahová kirándulni is érdemes!

Ezért érdemes ellátogatni a gazdag magyar településekre!

Dia

	A legutóbbi felmérés szerint az ország leggazdagabb településének a budapesti agglomerációhoz tartozó Telki számít, amely elsődleges célpontja a városból kiköltözőknek, ugyanakkor azoknak a kirándulóknak is ugyanezt jelentheti, akik kíváncsiak az olyan látnivalókra, mint a római katolikus templom vagy az angyalok által tartott kőkereszt, amely az egykori telki bencés monostor helyén található. A Szent István király egyházpolitikájának köszönhető monostort lerombolták, megszentelt kövei azonban a hagyomány szerint máig ott találhatóak a falu régi lakóházaiban.

Fotó: wikipedia.org, Petru suciu, Civertan

Dia

                        	A második leggazdagabb településnek Paks számít, amely elsősorban atomerőművének köszönheti a mai napig tartó dinamikus fejlődést. A város azonban nemcsak erről híres, ismert látnivalója és műemléke például az Erzsébet Nagy Szálloda, ahol egykor számos korabeli híresség - például Liszt Ferenc vagy Deák Ferenc - megfordult, de érdemes megcsodálni a régi kúriákat, a Makovecz Imre által tervezett Szentlélek-templomot vagy a bazársort - a képen ez utóbbi látható.

Fotó: en.wikipedia.org

Dia

                        	A szintén a budapesti agglomerációhoz tartozó Üröm is a leggazdagabb települések közé sorolható. A már a római korban is lakottnak számító terület leghíresebb látnivalója Alekszandra Pavlovna sírkápolnája, amit a fenti képen is megnézhetsz. Nagy Katalin orosz cárnő unokája, illetve I. Pál orosz cár lánya 1801-ben hunyt el József nádor feleségeként. Ha többet szeretnél tudni róla, kattints ide!

Fotó: hu.wikipedia.org, Enbéká

Dia

	A negyedik leggazdagabb település a Zsámbéki-medence peremén található Budajenő, mely egyúttal Telki szomszédja. Népi lakóépületei mellett kihagyhatatlan látnivalóját jelenti az Árpád-kori temetőkápolna, a település ma is álló legrégebbi épülete, amelyet 2007-ben állítottak helyre.

                        	Az első öt közé került a Balaton északi partján található Csopak is, mely olyan látnivalókkal csábítja a turistákat, mint a képeken látható Ranolder-kastély, illetve a vízimalom, de érdemes megnézni a 14. századi Szent Miklós-templom romját vagy az angolkisasszonyok nyaralóját, mindezeken túl turistautak is várják a kirándulások szerelmeseit.

Fotó: www.orszagalbum.hu, juhaszj
Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: