Így néz ki az emberiség szülőhelye, Ararát
A titokzatos helyen, mely az emberiség bölcsője volt, állítólag még ma is látszanak Noé bárkájának nyomai. Nézd meg te is!
Az Ararát égbe törő, hatalmas ormát a 19. századig senki nem próbálta meghódítani, a szerzetesek hite ugyanis úgy tartotta, Isten nem engedi, hogy bárki feljusson a szent csúcsra, ahol állítólag még mindig ott hevernek Noé bárkájának maradványai.
A fájdalom hegye
Az Ararát vakító orma, melyet szikrázó, örök hó borít, úgy tör az ég felé, mint valami ragyogó, ezüstcsőrű madár. Az itt élők a fájdalom hegyének, törökül Agri Oaginak hívják, mely fenségesen emelkedik az Aras-folyó völgyének szürke, zord síkja fölé. Az Ararátnak valójában két csúcsa van, egymástól 11 kilométer távolságban, közöttük csipkézett gerinccel: a Nagy-Ararát, mely 5165 méterével Törökország legmagasabb pontja, illetve a Kis-Ararát, mely 3925 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé.
Mindkettő vulkáni eredetű, bár már egyik csúcson sincs nyoma kráternek. Az Ararát csúcsai és az alatta fekvő lejtők egyaránt kopárak. Lejjebb, 1500 és 3500 méter között már dúsabb a növényzet, és a kurd pásztorok kövér legelőkön terelgetik birkáikat.
A szelíd óriás
Az egyik jelző, mellyel az Ararátot illetik, a méreteire utal: az örmény óriás. A hegy magasságát és terjedelmét tekintve egyaránt uralja környezetét: kerülete mintegy 40 kilométer. Az Ararát nemcsak gyönyörű, jótékony hatással van a lábánál elterülő földekre is. A csúcsokról akadálytalanul csörgedezik alá a hóból származó olvadt víz, mely rendkívül bőven termővé varázsolja az Anatóliai-síkságnak ezt a részét a török, iráni és örmény határ közelében.
A világ közepe
A legendák, melyek az Ararát lejtőin kószáló fantasztikus állatokról szólnak, nyilván megerősítették a hiedelmet, miszerint a csúcsot nem lehet megközelíteni. A rémisztő titokzatosság miatt az Ararát meghódítására csak 1829-ben került sor.
Amikor 1876-ban James Bryce brit politikus és tudós a hegy ormáról lepillantott a síkságra, megcsapta a történelem szele, és így kiáltott fel: „Ha valóban ez az a hely, ahol először vetette meg a lábát az ember a lakatlan földön, könnyen elképzelhetjük, hogy az emberek innen, ezekről a szent magasságokról indultak el mindenfelé, hogy benépesítsék a Földet. Csakis egy ilyen fenséges hely lehet a világ közepe."
A bárka nyomai
Az Ararát misztikus tisztelete a bibliai történeten alapul: Istent felháborította az emberek gonoszsága, és özönvizet bocsátott rájuk. Mindenkit eltörölt a föld színéről, csak az erényes Noét és családját kímélte meg, és minden állatból kettőt-kettőt. Mindahányan egy bárkában húzódtak meg, a bárka pedig az Ararát hegyén feneklett meg. Amikor a vízözön visszahúzódott, valamennyien elhagyták a bárkát, és innen indultak útnak, hogy benépesítsék a Földet.
A Biblia nem írja, hogy az ősi Ararát földjének melyik hegyén feneklett meg Noé bárkája, de már az i. e. 5. században is lejegyezték, hogy látták a bárka maradványait a hegyen: a kaldeus papok állítólag lekaparták a roncsokról az elszenesedett réteget. A középkori utazók szintén olyan mesékkel álltak elő, hogy a hegyen vannak a bárka maradványai.
Maga Bryce is talált valamit, ami esetleg a bárkából maradhatott: a lávatömbök között egy széles fadarabot, melyet minden kétséget kizáróan emberi kéz alkotott. 1916-ban egy orosz pilóta átrepült az Ararát felett, és azt jelentette, hogy egy nagy hajó roncsait látja, a II. Miklós cár által a helyszínre küldött expedíció feljegyzéseinek és fényképeinek azonban a bolsevik forradalom idején nyomuk veszett.
Egyelőre semmilyen perdöntő tárgyi bizonyítéka nincs annak, hogy Noé bárkája ott volna, ám az Ararát továbbra is és mindennek ellenére megigézi azokat, akik saját szemükkel láthatják ragyogó szépségét. James Morier 1818-ban lejegyzett szavai szerint az egész hegy tökéletes, minden része harmóniában van egymással.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó Különös helyek, elbűvölő tájak című könyve alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!
- afrika
- világjáró
Itt folyik az élet vize
- afrika
- világjáró
Így néz ki a bolygó szeme
- dél-amerika
- világjáró