
Igazi luxusban él a cigánykirály: úgy döntött, turistákat enged palotájába
A romániai Florin Cioabă jellegzetes otthonát bárki megnézheti.

Florin Cioabă, a romániai cigánykirály 2011 januárjában döntött úgy, hogy palotáját megnyitja a turisták előtt, saját elmondása szerint - ahogy arról a Transindex.ro tudósított - azért, mert igen nagy volt az érdeklődés az épület iránt, ugyanakkor azt is sokan szerették volna tudni, miként is él az az ember, aki az említett címet viseli.



A leghíresebb cigánykirály
Cioabă jelenleg is a romániai cigánykirály, a címet pedig, melyet édesapjától örökölt, 1997 óta viseli. Ezzel a romániai cigány közösség vezető alakja, emellett nevezte már magát minden cigányok királyának is. Neve a nyugati médiában is ismert, egyrészt, mert számtalan alkalommal kiállt a romák érdekeiért, emellett azonban botrányáról is híres, több hírcsatorna beszámolt arról, hogy lányát 12 évesen házasította ki.
Az ügy miatt Cioabă a BBC-t is beperelte. Talán ez is közrejátszott azonban abban, hogy nagyszebeni palotájára egyre többen kíváncsiak, és az a városnak épp olyan nevezetességévé vált, mint a székesegyház vagy épp a várostorony.
Milyen is egy romapalota?
Hasonló palotákat a romák az 1989-es rendszerváltás óta építenek, céljuk pedig az épületek kivitelezésével az, hogy egy közösségen belül megnyilvánuljanak, versengjenek a többi családdal, és túlszárnyalják egymást, valamint kifejezzék az életörömöt, a szabadságot és a gazdagságot.
Az épületek jellegzetes pompája inkább szól a roma közösségnek, mint a kívülállónak, bár utóbbiak felé is azt az üzenetet szeretnék közvetíteni, hogy kitörtek abból a skatulyából, mely szerint örök vándorok, akik ekhós szekereken járják a világot.
A romapalotáknál megfigyelhető a túldíszítettség, valamint a sajátos eklektika, erkélyeket, oszlopokat, tornyokat és kupolákat egyaránt látni rajtuk, ugyanakkor jellemző rájuk a tagoltság és a szimmetria, valamint gyakran az is, hogy a díszítés mindössze az utcafrontra korlátozódik.
Meg lehet nézni belülről is
Csakúgy, mint a paloták nagy része, Cioabă otthona is több szintből áll, míg azonban az alsók téglából, betonból épültek, a felső részt fából alkották meg - a tető a legtöbb esetben bádog. A színes, cikornyás palotákhoz képest a cigánykirályé diszkrétnek mondható, leszámítva méretét és jellegzetes tornyait, valamint a rajta álló feliratot, a Palatul imperialt, melynek jelentése császári palota.
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
A turisták természetesen nem járhatnak be minden helyiséget, azonban megnézhetik az olyan királyi tárgyakat, mint az ékszerek vagy épp a trónnak nevezett szék. Cioabă mindemellett egy roma ételeket felszolgáló vendéglő megnyitását is tervezi a palota közelében. Kíváncsi vagy arra a helyre is, melyet a cigánykirály pesti palotájának neveznek? Kattints ide!
Forrás: transindex.ro. Képek: www.balkaninsight.com; Mircea Dan Opris; churry-burry.ro/news.
Megnéznéd a palotát?
OLVASD EL EZT IS!

- románia
- erdély
Jó férj volt, de rossz villanyszerelő

- várrom
- történelmi látnivalók