A Hévízi-tó különleges képződmény, hiszen tőzegmedrű forrástó, ami egészen egyedülálló. A fürdőépület tornyai, a tündérrózsák, a víz feletti pára, illetve a tavat körülölelő erdők olyan különös, békés hangulatot árasztanak, amely nem csoda, hogy a hazai pihenni vágyókon kívül a turistákat is vonzza.

A Hévízi-tó története körülbelül 22 ezer évvel ezelőtt kezdődött. Kiterjedése 4,4 hektár, valamint 50 hektár területű erdő veszi körül. A tó hőmérséklete a hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. Az első tanulmány 1769-ben készült a vízről, és egy 1780-as írás már gyógyhatásait is említi. 1795-ben Gróf Festetics György építette fel az első fürdőépületet a tó fölé.
Fotó: hu.wikipedia.org, HTME

A fürdőzés különösen ajánlott reumás mozgásszervi betegségek, ízületi gyulladások, műtétek elő- és utókezeléseként, továbbá bőrbetegségek, nőgyógyászati problémák esetén. Ugyanakkor nem javasolt például magas vérnyomás, keringési zavart okozó szívbetegségek vagy terhesség során. Az is rendkívül fontos, hogy a tóban lévő időtartamra vonatkozó utasításokat mindenképpen tartsd be, illetve gyerekek számára a fürdőzés 12 éves kor alatt nem ajánlott.
Fotó: www.orszagalbum.hu, pocokvick

A tó öntisztulása rendkívül jó, a víz hőmérséklete pedig mindig kellemes: nyáron 33-35°C, míg ősszel és télen 24-26°C. A tó vize ásványi anyagokban - kalcium, magnézium, kén - gazdag, valamint enyhe radont tartalmaz. Mélysége átlagosan 1,5-2 méter, legmélyebb pontja 38 méter, ami a forrásnál található.

A víz felszínén lévő Bengáliában őshonos indiai vörös tündérrózsát 1898-ban Lovassy Sándor, a keszthelyi Gazdasági Akadémia tanára honosította meg. Nem csupán a város szimbóluma lett, de bekerült a címerébe és a zászlajába is.
Fotó: www.orszagalbum.hu, nyanyoca

A Hévízi-tó és a tradicionális hévízi gyógyászat a hungarikumok közé is bekerült. A város további célja, hogy a páratlan tó a Világörökség részévé váljon, aminek eléréséhez a hungarikummá nyilvánítás egy igen jelentős lépés volt.
Fotó: hu.wiikipedia.org, HTME
Képek forrása: hu.wikipedia.org, HTME; www.orszagalbum.hu, pocokvick; nyanyoca
Különleges magyar tavak
Hazánkban a tavak többsége mesterségesen jött létre. Nézd meg képeken a legkülönlegesebbeket!
Egy magyar falu süllyedt a tó mélyére: képeken 8 különleges magyar tó
Nézegess képeket!
Elolvasom
A kép forrása: indafoto.hu / Elvira.