Üresen kong az egykor csodás magyar kastély – A falut titokzatos legenda tette híressé
Gyönyörű fasor, izgalmas látnivalók és gyógyfürdő is vár Héderváron és környékén.

Hédervár Győr-Moson-Sopronban található és a település történetét izgalmas legendák színesítik. A szfinxek által őrzött, elhagyatott kastély a falu egyik kuriózuma. A százéves fáról híres kastélyparkban a múlt történetei elevenednek meg.
Az angolpark kertjében óriásokként ácsorognak a jegenyék és platánfák, a változatos növények között kacskaringó sugárutakon egy másik birodalomba csöppen a látogató. A kastély és Hédervár története egészen II. Géza király idejéig nyúlik vissza.
Hédervár legszebb látnivalói
Hédervár a Szigetközben, Győr és Mosonmagyaróvár között félúton fekszik. Az ország ezen vidéke már a bronzkorban is lakott volt. A római korban a Mosoni-Duna mellett őrtornyok csoportja biztosította az Imperium Romanum védelmét, a limes őrtornyai 20-30 mérföldenként sorakoztak.

A krónikák emlékei szerint a német lovagok Magyarországra telepedésével fonódik egybe a település története. II. Géza király Hedrych (Héder) lovagnak adományozta a Győr melletti szigetet, ahol letelepedése után favárat építtetett. A Hédervári család ezután nyolc évszázadig elválaszthatatlanul egybekötődött a településsel.
A hédervári kastély
A 12. századi favárat a tatárjárás felőrölte, majd az 1600-as években Héderváry János újraépíttette a várkastélyt reneszánsz stílusban. A mai barokk arculatát a 18. század második felében nyerte el, majd az elkövetkező évtizedekben a romantikus stílus jegyeivel is díszítették, de később visszaállították a korábbi barokk külsejét. A kastély egy mesebeli angolpark közepén áll, ahova egzotikus fákat és növénykülönlegességeket telepítettek. A hédervári kastély legrégebbi része a 13. századi, legvastagabb falú és legnagyobb alapterületű hatszögletű délkeleti torony.
A gótika, majd a reneszánsz idején újabb részekkel bővítették a lakótornyot, míg 1534-ben lerombolták. A XVI. század elején a középkori vártól nem messze egy többszintes reneszánsz várkastélyt építtettek, ami a mai kastély elődje volt. Majd a barokk átépítés során kibővítették a várat, feltöltötték a hajdani várárkot és a sarkaikra négyszögű tornyokat emeltettek. A kastély udvarán három stílusirányzat találkozik. A gótikus ablakok, a reneszánsz kerengők (ezeket beépítették, de egykor nyitottak voltak) és a barokk kovácsoltvas kandeláber.

A második világháború során a kastélyt először a német nagykövetség vette használatba, majd szovjet hadikórház kapott benne otthont. Később vidámabb sors jutott neki, és iskolaként működött. A felújított épület hosszas jogviták után a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdonába került. Jelenleg kong az ürességtől.
Az ország legöregebb fája
A 13. században épült Boldogasszony-kápolna a Szigetköz egyik legszebb gótikus műemléke A Héderváry család temetkezési kápolnája előtt álló ősöreg fa az Árpád-tölgy nevet viseli. Az ország legidősebb fájaként ismert, a legenda szerint törzséhez kötötte ki Árpád fejedelem a lovát, ami máig látható nyomot is hagyott a matuzsálem törzsén.
Szent Rozália-park és a krumplibogárszobor
A Lipót felé vezető út és a Fő út találkozásánál található Hédervár újabb látnivalója, a ritka növényeket rejtő Szent Rozália-park. A Fő úton haladva egy újabb izgalmas részletbe botlik a látogató, méghozzá egy krumplibogárszoborba, amely a történetek szerint az országban elsőként látott bogár emlékét őrzi.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Környékbeli programok
A szomszédos településre vezető út mentén megcsodálhatod a két települést összekötő meseszép fasort. Lipóton a helyi termál- és élményfürdő mindenképpen megér egy látogatást, ahol két gyógyvizes medencében és a finn szaunában pihenhetnek a felfrissülni vágyók. A gyermekes családoknak pedig az élménypark tölthet ki egy egész napot.
Hédervárról 10 perc autóval Dunaszeg, ahol a Morotva-tavi tanösvény várja a kirándulókat. A patkó alakú tó valaha a Mosoni-Duna kanyarulata volt, majd holtággá alakult, és végül elnyerte a mai tó alakját. A tavat fűzfák és gazdag növényvilág öleli körbe, a 1,5 kilométeres tanösvény pedig bemutatja a nádasok élővilágot. A Szigetközi Tájvédelmi Körzetet kirándulva vagy evezve is élmény felfedezni, így akár egy többnapos programot is eltölthetsz itt.
Szomorú látvány a magyar kastély: lassan az enyészeté lesz az egykor tündöklő épület
Az ilyen épületeket látva elszorul az ember szíve, hihetetlen a pusztulás.
Elolvasom(Képek forrása: Indafotó/Kálmán Gábor, horvathalmos.)
- kastély
- kastélypark
- szigetköz
- termálfürdő
- hazai kirándulóhely
- tanösvény
- történelmi látnivalók
- belföld
- belföldi turizmus
- Utazás