Magyarország sok szempontból csodálatos kis pont a világban, és nemcsak a turisták és az ott élők, de természetgyógyászok, ezoterikusok és geológusok szerint is. Szerintük az ország több pontján ugyanis gyógyító, regeneráló erők összpontosulnak.
Ezúttal nem mágiára vagy varázslásra kell gondolni, hanem olyan energetikai csomópontokra, melyek egyaránt jó hatással vannak az ember testére és lelkére, ezáltal biztosítják a testi-lelki fejlődést.
Energetikai csomópontok Magyarországon
Spirituális tanok szerint a Földet behálózzák az úgynevezett Szent György-vonalak, más néven sárkányösvények, melyek mentén, de főképp a kereszteződéseiknél gyógyító energiák összpontosulnak. Így egyre többen direkt azzal a céllal indulnak útnak, hogy felkeressék ezeket az energiapontokat, ettől pedig az energiaturizmus is egyre felkapottabb. Az alábbi magyarországi energetizáló, gyógyító helyeket nem csupán a feltöltődés, hanem a természetjárás öröméért is érdemes felkeresni.

Dobogókőről úgy tartják, hogy itt dobog a Föld szíve, és ez a hely a bolygó szívcsakrája, így az idelátogatók megnyugvásra lelnek. Az
Ősmagyar Táltos Egyház szerint a szívcsakra a Rám-hegyen található, a Ferenczy-sziklánál.
Fotó: indafoto.hu/galgeri

A szentbékkállai kőtengerre már az ókori rómaiak is szent helyként tekintettek, manapság pedig az ezoterikus tanokat vallók szerint a különös formájú sziklatömbök a gyógyító rezgésű Szent György-vonal mentén szóródtak szét.
Fotó: indafoto.hu/bugyihusztar

A Káli-medence kapuját őrző Hegyestű bazaltoszlopai Magyarország egyik legkülönlegesebb, energiát áramoltató gócpontjai: érdemes felmászni egészen a csúcsig, ott ugyanis feltöltődés vár a kirándulókra.
Fotó: indafoto.hu/un2112

Majkpusztán magasodik a kamalduli szerzetesek egykori kolostora, melyet a némaság birodalmának tartanak, a turisták itt ugyanis megtapasztalhatják a 250 évvel ezelőtt némaságot fogadott remeték háborítatlan csendjét és nyugalmát.
Fotó: indafoto.hu/Puffancs

Ezoterikusok szerint az izgalmas formájú pákozdi ingókövek nem a természet, sokkal inkább egy letűnt civilizáció remekművei, akik valószínűleg vallási-gyógyító céllal építették őket a pozitív kisugárzású helyre.
Fotó: indafoto.hu/klari50

Tápiószentmárton talán legfőbb vonzereje az Attila-domb, melyet szakemberek régóta vizsgálnak, és mostanra több ízben mértek arrafelé az átlagosnál sokkal aktívabb, pozitív rezgésű energiákat.
Fotó: indafoto.hu/gaca

Azt, hogy a Bükk hegység és különösen Bükkszentkereszt milyen jó hatással van a szervezetre,
dr. Mandel Dezső tüdőgyógyász már a múlt század elején megállapította, és gyógyhelynek minősítette a helyet, ahol szinte harapni lehet a levegőt.
Fotó: indafoto.hu/laszlo_lovag

A pilisszentiváni Ördögszikláról úgy tartják, hogy gyógyító sugárzása háromméteres körzetre kiterjed, és ehhez még csak megmászni sem kell, elég leülni mellé.
Fotó: orszagalbum.hu/juhaszj

A templomok általánosságban véve pozitív energiát árasztanak, a zalaszántói Kovácsi-hegyen található buddhista szentélyre ez azonban különösen igaz: állítólag, ha az ember itt meditál, a lelke könnyebben megnyugvásra lel.
Fotó: indafoto.hu/marcipan74
Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Képek forrása: Indafoto.hu/galgeri, bugyihusztar, un2112, Puffancs, klari50, gaca, laszlo_lovag, marcipan74 Országalbum.hu/JUHASZJ.