Monumentális temetőt terveztek a Gellért-hegyre

Titkos látnivalók, amikről ma már csak kevesen tudnak

Régi ötletek, újabb látnivalók.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Duna jobb partján magasodó, 235 méteres, meredek sziklafal tekintélyt parancsoló, félelmetes, mégis gyönyörű természeti csoda, mely a magyar történelem során szinte mindig is szimbolikus jelentőséggel bírt. Ma is a város meghatározó jelképe, biztosan akad azonban olyan, vele kapcsolatos történet vagy épp tény, melyről sokan annak ellenére sem feltétlenül tudnak, hogy mindennap elsétálnak mellette.

Az 1987 óta az UNESCO Világörökség részét képező hegy területe ma is bővelkedik a látnivalókban, egykor azonban még komolyabb szerepet szántak neki, Széchenyi István például felvetette egy nagyszabású temető létrehozásának gondolatát a hegyen, ahol a nemzet nagyjai nyugodhatnának, párhuzamot vonva a skandináv mitológia égi palotájával, a Valhallával, ahol a hősök kapnak helyet.

A millennium közeledtével több hasonló, nagyszabású terv is napvilágot látott, Széchenyi fia, Ödön is nemzeti panteont álmodott a hegyre, volt, aki kolosszális, a várost fáklyával megvilágító Hungária-szobrot látott volna itt szívesen, míg más hatalmas, akár az egyiptomiaknál is nagyobb piramist. Az említett tervekből semmi nem valósult meg, és a későbbieket is megakadályozták a 20. század sötét viharai.

Bár piramis nincs rajta, a Gellért-hegy ma is páratlan hely, melynek látnivalói nemcsak a történelem szerelmesei számára jelenthetnek kihagyhatatlan programot, de azoknak is, akik egyszerűen csak szeretnének megejteni egy őszi sétát a főváros egyik legszebb helyén. Nézd meg a képeket!

Láttad már a legnagyobb magyar vízesést?

A Gellért-hegy vízesése is közismert, emellett azonban más csodás zuhatagok is találhatók az országban. Nézd meg a képeket!

Hihetetlen csoda Magyarországon: képeken a legnagyobb hazai vízesés!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük