Dia
Gondterhelt fiatalok Olaszországban leszállás után, úton a hajóra. És a hajó, legalábbis egy a sok közül, amelyet a magukénak tudhatnak.
Nem utaznak hagyományos légitársaságokkal.
A képfeliratok tanúsága szerint a bal oldali egy átlagos szombaton, a jobb oldali pedig nyaralás után, úton az iskola felé készült.
"Mobilházak" a tengeren.
Egy átlagos kirándulás a hegyekbe és egy másik a görög partoknál.
Luxus a földön és zuhanyzó az égben. A kép készítőjének ráadásul ez csak a második kedvenc hotellobbija.
Fürdőkbe is szívesen járnak.
Disneylandben landoltak a lányok.
Ő pedig egy ebédre ugrott át Monacóba.
A képen a felirat szerint éppen fotó készül azokról az emberekről, akik nem ülhetnek velük.
A 67 éves Madonnát alig ismertük fel a vb-n a plasztika miatt: így nézett ki a koncerten
Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre
Ekkor tér vissza a brutális kánikula: figyelmeztetnek a meteorológusok
Megduplázták Szoboszlai Dominik fizetését: hetente egy budapesti lakás árát keresheti meg
Vihar csap le ezekre a megyékre hétfőn: kiadták az elsőfokú figyelmeztetést
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”