Ezért lehet hangoskodva is őzet látni az erdőben – A gyakori tévhitekről rántja le a leplet a világhírű erdész

Peter Wohlleben neve a Fák titkos élete című könyvével robbant be a köztudatba. A német erdész könyvei azokkal is képesek megszerettetni a természetet, akik addig nem voltak kapcsolatban a témával. 

Könnyed és érthető stílusban adja át azt a szeretetet, amit az erdők és azoknak minden lakója iránt érez, miközben hitelesen képviseli a tiszteletteljes és alázatos természeti ember minden attribútumát. Aki szeret az erdőben sétálni, a mezőkön pihenni vagy a madarakat lesni az ablakból, annak biztosan a szívéhez nő majd minden írása.  

Erdei tévhitek egy erdész szemével 

Peter Wohlleben 2018-ban megjelent Erdei kalauz című könyve a klasszikus határozók és természetrajzi ismertetők száraz példányait bőven meghaladva egy izgalmas részletekkel és megfigyelésekkel tűzdelt, kalandos útmutató. Az erdőben járva a mai napig eszébe jutnak az embernek a gyakran ismételt hiedelmek, tévhitek és aggodalmas megjegyzések. Ide sorolhatóak a gombákkal, fákkal, erdei állatokkal, időjárással és vadászattal kapcsolatos történetek, meggyőződések és kritikák is. Wohlleben az Eifel-hegységben működteti saját környezettudatos erdőgazdálkodását, mindennap együtt kel és fekszik a körülötte elterülő természettel és ezzel együtt minden apró rezdülését van alkalma megfigyelni. Ebből a tudásból csepegtetve el is oszlat néhány félreértést és tévhitet az erdőkkel kapcsolatban. 

Az egyik legnépszerűbb és mindazonáltal nem teljesen haszontalan intés az erdőben, hogy nem szabad hangoskodni. Alapvetően ezzel nincsen semmi gond, hiszen a fák között kirándulók éppen azért vannak a természetben, mert csendre vágynak. Valóban nagyon zavaró, hogyha valaki kirándulás közben óbégat vagy hangosan hallgatja a zenéjét a hordozható hangszóróján, ilyen esetben a többieknek rontja el a pihenését és nyugalmát, miközben magát is megfosztja egy békés élménytől. De a csendre intés oka legtöbbször a vadak megfigyelésére szokott vonatkozni, miszerint őzikét, szarvast vagy vaddisznót csakis néma csendben lehet meglesni. 

Wohlleben rámutat a nyilvánvalóra: a vad a csendes embertől fél, hiszen az általában egy vadles tetején vagy bokorban ül és fegyvere van. A beszélgetés és az ágak ropogásának zaja igazából csak azt jelzi a vadaknak, hogy az ember, aki közelít, nem jelent veszélyt. A legnagyobb eséllyel pedig lóhátról lehet vadat látni, ugyanis a négylábú társ mozgására még annyira sem figyelnek fel az erdőlakók.

A nagyobb és közepes méretű ragadozók száma sajnos csökkent az európai erdőkben, úgymint a medve, a farkas, a hiúz és a vadmacska. Javuló tendenciákat lehet megfigyelni egyes nemzeti parkokban, amelyek a négylábú vadászok visszatelepítését szorgalmazzák. A ragadozók népszerűségét azonban erősen csorbítják a róluk keringő rosszindulatú pletykák. A farkas különösen ki van téve ennek, ennek okait részletesen tárgyalja Wohlleben, amelyben a vadászlobbitól kezdve a sajtó felelősségén át sok tényezőt elemez. Azonban az biztos, hogy a szürke bundás barátok közel sem olyan vérmesek, mint ahogyan a mesékből és rémtörténetekből ismerjük őket.

A farkasok óriási előnye, hogy szeretik az őz-, szarvas- és vaddisznó alapú diétát. Ezek az emlősök elképesztően túlszaporodtak, ami ahhoz vezet, hogy a lombos erdőket és a friss magoncokat gyakorlatilag letarolják, hogy enyhítsék éhes gyomruk korgását. A farkas tehát az őshonos fákat óvja, így nincs szükség újratelepítésre. A farkas az erdő barátja, és örülni kell, hogyha megjelenik valahol. Alapvetően szelíd és félénk állat, akit nem nagyon érdekel az ember, főleg nem táplálékforrásként. 

Lehet-e tájékozódni a fák törzsein növő moha alapján? Ki ne hallotta volna ezt a hangzatos természetjáró trükköt. Ha eltévedne az ember, mi sem egyszerűbb, nézze meg hol nő a moha és máris tudhatja, merre van a fa csapadékos oldala, tehát a nyugati szélfújás oldalán. Wohlleben erről így nyilatkozik: „A moha szereti a nedvességet, ezért mindig nyugat felé nő, és így szinte iránytű módjára mutatja az égtájat. Ez valóban sok esetben igaz, de ha az erdőben járva arra hagyatkozunk, hol nő moha, garantáltan eltévedünk. A lombkoronák védelmező teteje alatt ugyanis szélcsend van, ennélfogva az eső általában függőlegesen esik lefelé. Azt, hogy hol keletkezik moha, egy egészen más körülmény határozza meg. A fák ritkán nőnek tökéletesen egyenesen felfelé, a legtöbb törzs egészen enyhe banán alakú görbületet mutat. (…) A víz folyását befolyásolja ez a görbület. (…) Vagyis a moha a görbület helyét, nem pedig az égtájat mutatja.”

A másik népszerű tévhit, hogy az erdőben a lebomló hulladékot nyugodtan el lehet hajítani a fák közé. Az almacsutkát, a gyümölcsmaradékokat vagy a lebomló anyagból készült papír zsebkendőket. Ezzel csak az a probléma, hogy ha az adott gyümölcs nem egy biológiai gazdaságból származik, ahol nem használtak vegyszereket és nem kezelték a gyümölcs felszínét semmilyen tartósítószerrel, akkor ezek az anyagok beszívódnak az erdei talajba. A szabály inkább legyen az, hogy ami a hátizsákban érkezett az erdőbe, az ott is távozzon onnan. Az erdők érzékeny ökológiai közösségek, amelyek így is túlságosan szennyezett területek, inkább tegyünk meg mindent a védelmükért. 

• erdő
• természetvédelem
• farkas
• fa
• környezetvédelem
• kirándulás
• őz
• szarvas
• Utazás