Ennél szebbet ember még nem látott

A homokkő és a mészkő különleges formái, a Bryce-kanyon csúcsai és ormai úgy emelkednek ki a mélyből, mint egy ősi város feltárt romjai. Amikor T. C. Bailey amerikai földmérő 1876-ban először megpillantotta ezeket a csodálatos és titokzatos alakzatokat, teljesen hatalmába kerítette a látvány, mely szerinte a legvadabb, ugyanakkor a leggyönyörűbb táj, melyet emberi szem valaha is láthat.

A Kalapbolttól az Atomfelhőig

A paiuték, akik évszázadokon át éltek itt, nem tartották ennyire romantikusnak ezt a helyet. Úgy hitték, hogy a sziklák valamikor emberek voltak, akiket az istenek büntetésül kővé változtattak. Bailey is leírta, hogy a több ezer, különböző méretű vörös, fehér, lila és cinóberpiros színű szikla a vár fokán álló őrökre, csuhás szerzetesekre, papokra és kiszolgálóikra, valamint katedrálisokra és egyházi gyülekezetekre emlékeztet. A sziklaalakzatoknak adott modern nevek is a különlegességükre és változatosságukra utalnak: Ablakfal, Thór pörölye, Tower híd, Kalapbolt és Atomfelhő.

A színek szimfóniája

A Bryce-kanyon nem is igazi kanyon, hanem 150 méter mélységet is elérő, természet alkotta sziklaamfiteátrumok sora. A sziklák színe a vörösesbarnától a rozsdabarnáig, a lazacrózsaszíntől és citromsárgától a majdnem fehérig változik, attól függően, milyen mennyiségben vannak éppen jelen a kőzetben a vasoxid-vegyületek. A kék és bíbor színek a mangánoxid jelenlétére utalnak. A különböző megvilágításokban állandóan változnak a színek, és új formákban jelennek meg a szürrealisztikus, néma kövek. Hajnalban és szürkületkor a legszebb a látvány, mivel ilyenkor az alacsonyabb szögben érkező napsugarak jobban kiemelik a színárnyalatokat, a sötétebb árnyékok pedig hangsúlyosabbá teszik a sziklák körvonalait.

Pusztuló csoda

A víz formálja és alakítja még ma is ezt a vad, bizarr tájat. Bár nyáron szárazság van, az erős téli havazások után a tavaszi olvadáskor a víz napközben beszivárog a sziklákba, és éjszaka ott megfagy. A táguló jég széttöri a felszíni kőzeteket, melyeket aztán magával sodor a tavaszi olvadás és a heves nyári zivatarok vize. Az erős áradások átvágják magukat a mészkő puhább rétegein, és vízmosásokat, boltíveket és alagutakat alakítanak ki.

A kanyon pereme a becslések szerint minden 50-65 évben 300 milliméterrel alacsonyabb lesz, amiről a peremen növő fák gyökerei is árulkodnak: kénytelenek lábujjhegyre állni, hogy meg tudjanak kapaszkodni a talajban.

Ősi famatuzsálemek

Az amfiteátrumok alsó szintjein erdők terülnek el, a magasabb lejtőkön azonban már csak néhány fa és a bozót él meg, a talaj itt ugyanis az év nagy részében csaknem teljesen száraz. A világ legöregebb élő fái, a galléros jegenyefenyők is csak néhány elhagyatott hegygerincen találhatók meg. Túlélési stratégiájuk azonban annyira sikeres, hogy a Bryce-kanyonban élő galléros jegenyefenyők között 1200-1600 évesek is vannak.

Turisták százezrei keresik fel

A Bryce-amfiteátrumra, a természet alkotta egyik leglátványosabb képződményre letekintő Napkelte- és Napnyugta-kilátó a kanyon peremén lévő, csodás kilátóhelyek közé tartoznak. Napjainkban a kanyon és a Paunsaugunt-fennsík egy része együttesen alkotja a hatalmas, 145 négyzetkilométer területű Bryce-kanyon Nemzeti Parkot, melyet az egyesült államokbeli és külföldi látogatók százezrei keresnek fel minden évben.

A különböző kilátóhelyekről a színes sziklák, csúcsok és gerincek hihetetlen panorámája tárul a turisták elé, és többségük szerint ez az egyik legszebb vidék az amerikai nyugaton, sőt, talán az egész világon.

Az elszántabbak nekivághatnak a vízmosásokba és hasadékokba levezető ösvényeknek is - lentről egészen más, még fantasztikusabb látványt nyújtanak az égnek emelkedő, hegyes sziklák.

Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó Varázslatos Föld körüli utazás című könyve alapján készült.

• természeti csoda
• amerikai egyesült államok
• világjáró
• szikla
• Utazás