Hajdanán kemény börtön volt, ma már bárki megszállhat itt - Luxushotelek sötét múlttal
Meglepően sok szállást lehet találni, amik egykor börtönként funkcionáltak.
A börtönökből kialakított szállodák hangulata valósággal vonzza az utazókat. Furcsa belegondolni, hogy lehetséges édesdeden aludni egy olyan helyen, ahol régen brutális bűnözőket tartottak fogva.
Sok esetben ezeket a fogvatartottakat kínozták is, mivel régen még nem volt olyan típusú jogrendszer - vagy ha volt is, anno lazán kezelték a szabályzatot - ami a rabokat védte volna. Így halál, kínzás, szenvedés és reménytelenség érzete uralta egykoron az alábbi szállások szobáit, ma pedig szinte a nyugalom szigetei.
Börtönszállások
A börtönöket úgy kellett megépíteni, hogy ne rágja meg őket egykönnyen az idő vasfoga. Strapabíró, masszív falak, keskeny, berácsozott ablakok és betonbiztos ajtók. Emellett szempontként szolgált az átláthatóság és a befogadóképesség is. Ha valaki így tekint a börtönökre, máris látja, miért alakítottak át rengeteg, ma már nem használt börtönt hotellé. A cellák mérete, elrendezése mind-mind arra voltak hivatottak, hogy iszonyú nagy kapacitást el tudjanak bírni. És ahol nagy a kapacitás, ott sok a vendég, és a sok vendég pedig sok pénzt jelent. Ilyen egyszerű.
Azért egy-két helyen igen szélsőséges módosításokat kellett végrehajtani az átalakítások során, hogy a vendég kényelmesen érezze magát, ne pedig úgy, mint egy rab. De a gyönyörű szobák mellett megmaradtak a börtönélet egykori jellegzetes nyomai, mely kombináció igazán különleges hangulatot eredményez.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Borító- és ajánlókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!