Bármikor összeomolhat a legendás Kőváros: nézd meg, amíg még lehet

A Kőváros gyönyörű házai napjainkra roskadozó épületekké váltak, de ennek ellenére is nézd meg őket!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zanzibárnak már a neve is romantikus fűszerszigetek képét idézi fel az emberben, és - ahogy a legendás Timbuktu és Katmandu esetében is - a neve által felidézett világ bőven elegendő ahhoz, hogy az utazónak kedve támadjon felkeresni.

Utca a Kővárosban
Omladozó ház
A part szép
Emlék a rabszolgáknak

Lassan összeomlanak az épületek

A nyugati kapitalizmus évtizedeken át elkerülte a szigetet, most mutatkoznak a fejlődés első igazi jelei. Jókora magángépek, luxusjachtok és a turisták látogatásai igencsak jót tudnak tenni egy sziget gazdaságának, de ugyanannyi kárt képesek okozni az idők során szervesen fejlődött kultúrának, a történelmi emlékeknek.

Ha valaki látni akarja a Kővárost, vagyis Stone Town-t, itt az ideje, még állnak - bár roskadozva - ódon házai hatalmas zárt erkélyeikkel, még megvannak keskeny sikátorai, örökké eleven udvarai. Azok az épületek azonban, melyekből nem csináltak múzeumot, illetve, melyeket nem mentettek meg, az összeomlás szélén állnak, így sok turisztikai szakértő állítja, hogy az óvárost ilyen formájában már nem sokáig lehet megcsodálni.

A legnagyobb rabszolgapiac volt

Arab kufárok építették fel itt pazar otthonaikat, miután jólétüket megalapozták arany-, elefántcsont- és fűszerkereskedelemmel - illetve a mind közül legjövedelmezőbb rabszolga-kereskedelemmel. Arábiába és Perzsiába adták el a bennszülötteket, Zanzibár volt valaha a legforgalmasabb rabszolgapiaca az egész kelet-afrikai partvidéknek.

Ma az anglikán templom foglalja el a hajdani piacteret, az oltár helyén állt hajdan a cölöp, melyhez a korbácsolásra ítélt rabszolgákat kikötötték. A város néhai virágkorára igazán már csak a házak gazdagon faragott kapubélletei és a bronzrátétek emlékeztetnek, ennyi maradt az összeharácsolt jólétből.

A világ 10 leghátborzongatóbb szellemvárosa

Nézegess képeket!

Elolvasom

A málladozó házak egy részét egy amerikai vállalkozó mentette meg partnereivel. Mindenfelől összegyűjtötték a sziget romantikus múltjának tárgyi emlékeit - helybéli fafaragványok, hálóval borított baldachinos ágyak és a zanzibári művészet darabjai díszítik a hotellé alakított két, történeti helyiséggel helyreállított házukat, az Emerson & Green Hotelt és a Salome's Gardent.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A tízszobás szálloda korábbi életében egy perzsa kereskedő háza volt. Az emeletről páratlanul szép kilátás nyílik az óváros minaretjeire és az Indiai-óceánra, azon is túl pedig Afrika partjaira és a hófödte Kilimandzsáró csúcsára - egyes vendégek tanúsága szerint különösen tiszta napokon valóban ellátni odáig.

Képek: 30daysintanzania.wordpress.com; www.michaelcreasy.com; throughhisown.wordpress.com.

Cikkünk Patricia Schultz 1000 hely, amit látnod kell - Világjárók kézikönyve című műve alapján készült.

Zsugorodik a világ, egyre nagyobb távolságokat tesz meg az utazó, egyre több úti cél válik elérhetővé - a felfedezés öröméhez nagyban hozzájárulnak az egész világot feltérképező útikönyvek. Az utazás szépsége ugyanis többek között az arra irányuló izgalomban rejlik, és ennek első lépéseit mindenki képzeletben teszi meg. Ehhez segít hozzá ez az olyan új szemlélettel megírt kötet, mely az útikalauzok hagyományos szerkezetétől eltérő módon, könnyed stílusban gyűjti egybe, amit a Föld érdekességeinek kínálatából megtekintésre érdemesnek talál.

Kiadja a Vince Kiadó.
A könyv ára 3995 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

Megnéznéd a várost?

Ezt is szeretjük