Az ország 5 legérdekesebb utcája
A téli kiránduláshoz tökéletes választás, ha hazánk legszebb, legizgalmasabb utcáit veszed célba.
Kirándulj belföldön, és sétálj végig az ország legizgalmasabb utcáinak egyikén! Meglátod, csupán egyetlen utcán végighaladva is mennyi érdekességet megtudhatsz a város történelméről vagy más különleges vonatkozásairól.
A főváros történelmi utcája: Dohány utca, Budapest
A Budapest belvárosában található Dohány utca csak úgy bővelkedik a látnivalókban, ezért, ha a fővárosban jársz, mindenképpen érdemes legalább egyszer végigmenned rajta.
A több mint másfél kilométer hosszú utca a Károly körutat és a Rottenbiller utcát köti össze, átszelve az Erzsébet körutat és a Rózsák terét. Nevét 1804-ben kapta egy híres dohánykészítő mesterről, akinek a 211. szám alatt volt a háza és műhelye.
Ha a Károly körút felől közelíted meg, rögtön az utca elején megcsodálhatod a pesti zsidóság első imaházát, a ma is gyönyörű zsinagógát, mely 1859-ben épült. Közvetlenül mellette található a második világháború zsidó halottainak emléket állító Hősök Temploma.
Továbbhaladva több művészeti stílus jegyében épült házat is láthatsz, szecessziós, neogótikus és klasszicista épületek követik egymást. A Dohány utcát és környékét pezsgő éjszakai élet jellemzi, vonzáskörzetében találhatók a legnépszerűbb romkocsmák: a Szimpla kert, a Mumus és az Instant is.
Duna menti gyöngyszem: Dumtsa Jenő utca, Szentendre
Ha ezt a hangulatos Duna menti várost választod úti célul, muszáj végigsétálnod a Dumtsa Jenő utcán. Szentendre jellegzetes macskakövein lépkedve térj be a híres Szamos Múzeumba, ami cukrászda is egyben, és csábító különlegességekkel várja az édességek szerelmeseit. Ha mindez nem elégítené ki a marcipánok iránt táplált vágyad és kíváncsiságod, a szomszédos Szabó Marcipán Múzeum és az Éden Csokoládébolt is tárt kapukkal vár.
A kulináris élvezetek után szívj magadba egy kis kultúrát! Ehhez nem is kell messzire menned, néhány lépés csupán a Barcsay Múzeum, ahol Barcsay Jenő festőművész munkáit csodálhatod meg. Az utcában egymást érik az éttermek és a kávézók. Ha kigyönyörködted magad, eljuthatsz a város híres Fő terére, ha pedig nyugalomra vágysz, tégy egy sétát a Duna-parton.
A kulturális főváros központja: Király utca, Pécs
Nem véletlenül kapta meg Dél-Magyarország dombokkal szegélyezett egyetemvárosa idén a megtisztelő Európa Kulturális Fővárosa címet. Kanyargós utcái közül is a leghangulatosabb a város sétálóutcája, a Király utca, mely a Széchenyi térről nyílik, és egészen a műemlékekkel tarkított Búza térig húzódik. Nagyjából az utca közepén, a Színház téren láthatod a nagy múlttal rendelkező Pécsi Nemzeti Színházat, mely 1895-ben épült.
A Vasváry-házban a Zsolnay Porcelángyárból származó díszes domborműveket csodálhatod meg, a különböző stílusú szalonokban sétálva pedig a színházi és zenei élet kiemelkedő alakjainak relikviáit tekintheted meg.
Az utcán bolyongva érdemes megfigyelned az épületek homlokzatát, sok helyen látni keretezett ablakokat, rozettákat. Ha megéheztél, térj be az utcában található számos étterem egyikébe, szomjadat pedig hangulatos kávézókban csillapíthatod.
Igazi alföldi centrum: Kárász utca, Szeged
Szeged széles sétálóutcája rengeteg látnivalót tartogat számodra, ha úgy döntesz, hogy az Alföld felé veszed az irányt. A Széchenyi térről nyíló Kárász utca Szeged legszebb terét, a Klauzál teret keresztezi, és a Dugonics térbe torkollik. A hangulatos utca nevét a Kárász nemesi családról kapta, melynek tagjai a főbb tisztségeket látták el Szegeden. 2001-ben felújították, útburkolata és épületei, valamint az ideültetett pálmafák igazi mediterrán hangulatot idéznek.
Ha itt jársz, mindenképp látogass el a szecessziós stílusú Ungmayer Palotába, melynek földszintjén régen a híres Corso Kávéház is működött, ahol hajdanán Juhász Gyula vagy az egyetemista József Attila itta feketéjét.
A korzón rengeteg üzlet, étterem, kávézó és fagyizó kínálja portékáját, csak győzz választani közülük. Az utca két végénél különleges, köszönő bronzszobrok csábítják a gyalogosokat.
Irodalmi találkozások: Piac utca, Debrecen
Ha a Szabó Magda gyermekkorának és több családi ihletésű regényének színhelyéül szolgáló Debrecen felé visz az utad, semmi esetre se hagyd ki a város legfontosabb utcáját, a Piac utcát. Itt, az 58. szám alatt lakott a Lúdas Matyi szerzője, Fazekas Mihály, akinek háza egykor a debreceni szellemi élet központja volt. Innen nem messze találod a megyeháza épületét, mely az egyik legszebb szecessziós épület díszes ablakaival, szobraival.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csak a 39-es számig kell sétálnod, ha látni akarod az egykori Rickl-házat, Szabó Magda írónőnk egyik legnépszerűbb regényének, a Régimódi történetnek fontos színhelyét. A legenda szerint az 1849-es osztrák megszállás idején itt rejtették el a pincében Petőfi kardját, melynek azonban a második világháborúban nyoma veszett.
Az utcában rengeteg látnivaló vár még rád, ha pedig meguntad a sétát, ugorj fel a villamosra, itt húzódik ugyanis a város egyetlen megmaradt villamosvonala.
OLVASD EL EZT IS!
- múzeum
- művészet
Az ország 4 legizgalmasabb múzeuma
- franciaország
- nagy-britannia
3 kultikus, világhírű utca, amin egyszer végig kell sétálnod: különleges életérzést hordoznak magukban
- túrák
- hegyvidék