Az ország 4 legizgalmasabb tanösvénye
A friss levegőn és a természeten túl igazán különleges látnivalókkal akarsz találkozni utad során?
A különféle tanösvények - melyekből hazánk területén több mint 300 található - jóval többet jelentenek egy-egy kiépített, védett növényeket bemutató erdei túraútvonalnál.
A legszebb természeti csodák vagy épp kulturális és történelmi látnivalók mentén haladó, jelzésekkel ellátott sétautak hazánk értékeinek megőrzését és a velük kapcsolatos ismeretterjesztést tűzték ki célul, ennek érdekében pedig igyekeznek az ország kincseinek felfedezését igazán különlegessé tenni.
Ha túráznál egy jót, emellett pedig szívesen barangolnál szokatlan természeti képződmények között, híres borok vidékén, a magyar Szentföld tájain vagy épp a vízen, a következő tanösvényeken végig kell sétálnod.
A vulkánok vidéke: Bazaltorgonák Tanösvény
A honfoglalók által Magashegynek nevezett, 414 méter magas Szent György-hegyen található mintegy négy kilométer hosszú tanösvény segítségével a környék ritkaságokban gazdag növény- és állatvilágával is megismerkedhetsz, a legtöbben azonban a híres bazaltorgonák egyedülálló látványa miatt keresik fel, illetve a nem mindennapi panoráma kedvéért, melyet a hegytető nyújt a Keszthelyi-hegységre és a Balaton-felvidék tanúhegyeire.
A közel másfél óra alatt bebarangolható, néhány ponton az Országos Kéktúra útvonalával is találkozó tanösvény a raposkai bányaudvarról indul, majd védett növények, cselling-páfrányok, pikkelyharasztok, Lumnitzer-szegfűk és lisztes berkenyék által szegélyezve a jégbarlanghoz vagy más néven Sárkány-barlanghoz vezet, végül eljuthatsz a hatalmas bazaltorgonákhoz, melyek bástyaszerűen törnek a felhők mögül kibújó napsugarak irányába.
Az akár a 30 méteres magasságot és a másfél méteres átmérőt is elérő, kőzsákoknak vagy gyapjúzsákoknak is nevezett óriások több millió évvel ezelőtt, a térséget jellemző intenzív vulkáni tevékenység révén alakultak ki, hogy ma monumentális orgonasípokhoz hasonlóan sorakozva bizonyítsák a természet erejét.
Egy vérbeli pincetúra: Olaszrizling Tanösvény
A szőlőkultúra fejlesztése már a nyolcadik században is kiemelt fontosságú célkitűzés volt a Balaton-felvidék tájain, a tanösvénynek nevet adó olaszrizlinget azonban csak a 12. század környékén, a filoxéravészt követően honosította meg Ranolder János püspök - mára azonban az ország egyik leghíresebb bora köszönhető neki.
A Balaton-felvidék jellegzetes szőlőfajtáit, a szőlőművelés szakaszait, a történelmi borvidék sajátosságait egyedülálló módon bemutató tanösvény 2006 tavaszán létesült a csopaki, valamint a paloznaki önkormányzatok közbenjárásával. Létrehozásával az alapítók egyik célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak az idők során némiképp eltunyult gazdákra, akik elhanyagolták a szőlők szakszerű művelését, emellett, hogy az idelátogatók a pincevizitek nyújtotta élvezetek mellett figyelmet fordítsanak az isteni nedű előállításának hátterére is.
Ha te is szívesen vállalkoznál ezen nemes célok szolgálatára, vedd célba a csopaki Petőfi Sándor utcát, majd járd be a paloznaki Tódi útig terjedő, napsütötte szőlőtőke-rengetegek mellett haladó útszakaszt. Hangulat és látvány tekintetében sem lesz okod panaszra.
Túra a vízen: Tisza-tavi Vízi sétány és Tanösvény
A Magyarország legnagyobb, három szigetet összekötő és mintegy 1500 méter hosszú pallóút-rendszerét alkotó Tisza-tavi Vízi sétány és Tanösvény hazánk egyik legkülönlegesebb útvonala. A Poroszló vonzáskörzetében található vízi világot korábban csak csónakkal lehetett bejárni, 2005 óta azonban testközelből, a korábban nehezebben megközelíthető részeket is elérve csodálhatod meg a Tisza-tó egyedülálló élővilágát.
A kiindulási ponthoz, mely a tó belső területén, a partvonaltól körülbelül fél kilométerre található, egy 20 személyes kishajóval juthatsz el. Az ezt követő séta során táblák és túravezetők segítenek abban, hogy minél alaposabban megismerkedj a táj természeti kincseivel, emellett a tanösvény különlegessége a két madárvárta, illetve a magas megfigyelőtorony, melyek arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a mozaikos felépítésű vidék teljes szépségében gyönyörködhess. A 2005-ben átadott tanösvény kiépítése során figyelembe vették az EU-s normáknak megfelelő szabályokat, így a terület kerekesszékkel és babakocsival is megközelíthető.
A Szentföld magyar mása: Jézus Ösvény
A hazánkban egyedülálló, vallási témájú tanösvény egy 13 kilométer hosszú, négy települést érintő zarándokút, mely a Somló-hegy tövében fekszik. Az ötletgazda, P. Majsai Mór ferences atya a szentföldi mozgalom mintájára egy olyan zarándokhelyet akart kialakítani, ahol az eredeti kegyhelyek pontos mását tekinthetik meg a kirándulók.
A terveket készítő Molnár Farkas a hitelesség kedvéért egyenesen a Szentföldre utazott, hogy munkájához megfelelő ihletet merítsen. Fáradozásait siker koronázta, hiszen sorra épültek a szent helyek másai, élükön a Betlehemi Barlanggal.
A Jézus Ösvény mai formáját Mód Miklósdevecseri plébános és a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat munkájának eredményeként nyerte el.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ennek köszönhetően az idelátogatók a Kolontárról induló, 13 kilométeres túra keretében tekinthetik meg a Jézus életének főbb állomásait szimbolizáló kegyhelyeket, a Betlehemi Barlangot, Mária Kútját, a Názáreti Házat, a Gyógyítások Házát, a Szentföldi Kiállítást, a Keresztutat, valamint a végcélt, a Somló-hegyhez vezető Öröm Útját.
OLVASD EL EZT IS!
- múzeum
- skanzen