Ahol földönkívüliek jelentek meg: nézd meg a rejtélyes helyeket!

Ezekre a helyekre ma is turisták ezrei látogatnak el, hogy megpillanthassák a messziről jött idegenek nyomait.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1995-ben Nagy-Britanniában 107 UFO-észlelést jelentettek be a hatóságoknak, míg egy évvel később már 609-et. Az ugrásszerű növekedés valószínűleg azzal magyarázható, hogy ebben az évben mutatták be a Függetlenség napja című akció-scifit, illetve az X-akták című sorozat népszerűsége is a csúcson volt.

UFO-shop Roswellben
A városban minden az idegenekről szól
Nem csoda hát, ha a szkeptikusok megmosolyogják az UFO-történeteket, tény azonban, hogy a különös észlelések mintegy 10%-ára a vizsgálatok lezártával sem képes senki magyarázatot adni, sokszor pedig éppen a nagy titkolózás az, ami még a kételkedőkben is gyanút ébreszt.
A hátborzongató kérdésekre vannak, akik úgy vélik, tudják a választ, miszerint nem vagyunk egyedül. Hogy erre bizonyítékot nyerjenek, a lelkes UFO-hívők előszeretettel keresik fel a következő helyeket, abban reménykedve, hogy az idegenek újra megjelennek előttük. Sokan máig különös jelenségekről számolnak be.

Roswell, Új-Mexikó, USA

Amikor 1947 júliusában az Új-Mexikó állambeli Roswell külterületén többek szeme láttára lezuhant egy azonosítatlan repülő, a városban állomásozó katonai alakulat, mely elsőként a helyszínre érkezett, bejelentette, hogy UFO-t találtak, a lezuhant gépben pedig négy, nem emberi holttest hevert.

Később a hírt visszavonták, a hivatalos álláspont szerint csak egy meteorológiai műhold hibásodott meg, és csapódott az erdőbe aznap. Azok, akik ezt nem hiszik el, állítják: az itt talált földönkívüliek maradványait azóta is a híres-hírhedt 51-es körzetben őrzik.

Roswellt azóta is a harmadik típusú találkozások egyik legfontosabb helyszínének tartják az UFO-szakértők, az egykor álmos kisváros idegenforgalma pedig - az idegenek miatt - alaposan megnőtt.

Roswellben ma már minden a földönkívüliek körül forog, a turisták betérhetnek a helyi UFO Múzeumba, vagy elfogyaszthatnak egy korsó sört az UFO-kocsmában, ahol a falakon trófeaként a Star Wars összes kocsmatöltelékének ott lóg a feje.

Rejtélyes, misztikus helyek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Aurora, Texas, USA

1897. április 19-én a Dallas Morning Newsban S. E. Haydon aurorai lakos arról számolt be, hogy két nappal korábban, helyi idő szerint reggel hatkor repülőgép-szerencsétlenség történt a város külterületén. A helyiek egy különös, cigaretta alakú tárgyat láttak elrepülni az égen, ami aztán lezuhant, pilótája pedig nem élte túl a katasztrófát.

A legkülönösebb az volt, hogy a szemtanúk állították, a repülő vezetője nem evilági volt, a közeli katonai hivatal jelentésében pedig marslakóként emlegették. A szerencsétlenül járt pilótát az újságcikk elmondása alapján a helyi temetőben, keresztény szertartás szerint helyezték végső nyugalomra.

A több száz éves temető nagy részét ma már benőtte a gaz, sok sírhely pedig teljesen gondozatlan. Ráadásul jó néhány évvel ezelőtt valaki ellopta a földönkívüli pilóta nyughelyét jelző sírkövet, így ma már senki sem tudja megmondani, hol fekszik az idegen.

A temető Aurorában
UFO-sírkő?

A bejáratnál azonban ma is áll egy régi emléktábla, melynek felirata ugyan elmosódott, de még mindig jól olvasható rajta az űrhajó szó. Minden évben turisták százai keresik fel az aurorai temetőt, abban reménykedve, hogy talán rábukkannak a titokzatos pilóta elveszett sírjára.

Rendlesham erdeje, Anglia

A hidegháború alatt több amerikai katonai alakulat is állomásozott Nagy-Britannia területén, közülük kettő az angliai Rendlesham erdejében. Itt történt, hogy 1980. december 26-án hajnali három óra körül a katonai tábor éjjeli őrjáratot teljesítő tisztje rádión értesítette feletteseit, hogy különös fényeket lát az égbolton.

A katonák először kémrepülőkre gyanakodtak, ezért egy néhány főből álló felderítő csapatot küldtek az erdőbe, és értesítették a rendőrséget is. A hivatalos álláspont szerint csupán egy világítótorony fényeit látták. Az utóbbi években azonban több katona újra megszólalt, egybehangzóan állítva, hogy hallgatásra kényszerítették őket, és amit az erdőben láttak, az nem földi eredetű volt. A fák között különös alakok mozogtak, beljebb érve pedig egy sárga ködben lebegő, kúp alakú, fémes tárgyat pillantottak meg. A tárgy körül piros és kék fények villództak, alján pedig háromszög alakú futómű volt, melynek nyomát még másnap is látni lehetett.

Rendlesham erdeje
Nem csak az UFO-rajongók kedvelik

A katonák megpróbálták megközelíteni a furcsa repülőt, ám az ekkor távolodni kezdett, majd egy mező fölött eltűnt. Másnap a rendőrök és a katonák felettesei a földön található különös nyomokról és a letört ágakról azt állították, hogy feltehetőleg egy vadállat okozta őket, a helyszínen mért magas sugárzással és a katonák - közöttük Charles Halt ezredes, a bázis helyettes parancsnoka - egybehangzó vallomásával pedig egész egyszerűen nem törődtek.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Bár egy hét évvel későbbi vihar alaposan átrendezte az erdő képét, ma is található itt egy UFO-ösvény, melyen végighaladva a turisták további információkat tudhatnak meg arról, mit láttak az amerikai katonák azon a téli éjszakán. Az izgalom kedvéért ezeket az információkat az ösvény menti fákon hagyott különös szimbólumokból tudhatják meg az ideérkezők, melyek megfejtéséhez egy külön erre a célra készült röplapot is kapnak a helyi turisztikai központtól. Kattints ide, és ismerj meg még egy helyet, melynek állítólag köze van a földönkívüliekhez!

Képek: scientika.blogspot.com; griffmonster-walks.blogspot.com; holidaydogs.blogspot.com; texas-confidential.blogspot.com; abbybabble.blogspot.com.

Te hiszel a földönkívüliekben?

Ezt is szeretjük