A világ 3 legtitokzatosabb barlangja
Egy barlang olykor jóval többet jelent furcsa természeti képződménynél. Ez a három hihetetlen titkokat rejt. Ismerd meg őket!
Egy csodatévő hely, mely ezreknek segített, egy ősi, gyógyító barlang és egy sziklába vájt katedrálisokból álló, titokzatos világ - három különleges úti cél, mely nemcsak a föld mélyének titkait fedi fel, de sok mindent elárul az emberiség közös múltjáról és emlékezetéről is. Nézd meg őket te is.
Modern csodák nyomában: Lourdes, Franciaország
Minden évben hívők milliói keresik fel a hegyvidéki francia várost, Lourdes-ot, pontosabban annak folyó menti barlangját, ahol 1858-ban egy helybéli kamaszlánynak, Bernadette-nek 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária.
Párizs után egész Franciaországban Lourdes barlangját keresik fel a legtöbben, melynek sikerül befogadnia úgy a tömeget, hogy a nyugodt, szent áhítattal teli hangulat még a kétkedőket is lefegyverzi. A hívek több mint 140 országból érkeznek - még Szaúd-Arábiából és Japánból is, ahol pedig mondhatni, kevés a katolikus hívők száma -, elsősorban a víz miatt, melynek csodálatos gyógyító erőt tulajdonítanak.
Szűz Mária megjelenésekor ugyanis, akit Bernadette-en kívül senki sem látott, forrás fakadt a barlangban, melynek máig sem apadt el a vize. A 2500 hihetetlen gyógyulás közül az egyház 65-öt hivatalosan is csodaként ismert el. Bernadette 1879-ben bekövetkezett halála óta - a lányt 1933-ban avatták szentté - nagyjából harminc gyógyulás következik be évente.
A lakótelepi épületekre emlékeztető szállodák és a giccses, például felhúzható Máriákat árusító szuvenírboltok ellenére Lourdes és a zarándokok légiói megható - olykor nyugtalanító - emléket hagynak az utazóban.
A legszebb a kora esti gyertyás körmenet, a legnépszerűbbnek pedig a húsvéttól november elejéig tartó időszak számít, így, ha szeretnéd elkerülni a nagy tömeget, az év többi részében keresd fel Lourdes barlangját.
Egy gyógyító indián barlang: Carlsbad Cavern, USA
A Carlsbad Caverns Nemzeti Park a világ egyik leglátványosabb barlangrendszerének ad otthont, mely több mint száz ismert barlangot foglal magában, közöttük a Carlsbad Cavernt és híres nagytermét - Big Room -, mely akkora, mint két futballpálya, magassága pedig 68 méter.
A bevándorlók által csak körülbelül száz éve felfedezett barlangot önállóan is megtekintheted, minek során mélyre ereszkedhetsz a Chihuahuan-sivatag földje alá, ahol a csepegés hangja kísér, és tágra nyílt szemmel csodálhatod meg a szürreális alakzatokat és törékeny kőzetlerakódásokat, melyek sok mindenre hasonlítanak, a drapériáktól és gyöngysoroktól a rokokó szobrokig, szőlőfürtökig és leomló vízesésig. Öt kilométernyi leburkolt sétaút vezeti a látogatókat 240 méterre a föld alá, mely félelmetes, ugyanakkor különös és mindenképpen lenyűgöző élmény.
A barlangnak nem csak a geológiája, de zoológiája is kivételes. A mexikói szelindekdenevérek kolóniái itt több százezer egyedből is állhatnak. A világon egyedülálló és kissé rémisztő látványt nyújt, amikor alkonyatkor tömegével felszállnak, hogy sivatagi rovarokra vadásszanak: kilométerekre elsötétül tőlük az ég, és háromnegyed órába is beletelik, míg mindannyian kirepülnek a barlangokból.
A Carlsbad Cavernt mindemellett a világ legrejtélyesebb barlangjai között is számon tartják. Egyrészt indián mitológiája miatt, a Guadalupe-hegységben élő indiánok ugyanis már a tizedik században is ismerték a barlangot, és egyfajta szent helyként tisztelték, amit a bejáratnál látható misztikus, máig megfejtetlen piktográfjaik is bizonyítanak. Másrészt a barlangnak gyógyító hatást is tulajdonítanak, köszönhetően egy nemrég felfedezett, mikrobákkal teli földalatti tónak: a kutatók szerint az itt talált, a világon egyedülálló összetételben előforduló, rendkívül életerős mikroorganizmusok bármire jók lehetnek, többek között a rákos betegségek kezelésében is fontos szerepet játszanak majd.
Katedrálisok a föld alatt: Adzsanta és Ellora barlangjai, India
Kétségtelen, hogy Mahárástra állam kereskedelmi fővárosa Bom - Mumbai -, de igazi szíve Aurangabad környéke, legfőbb büszkeségei pedig a kézzel a sziklába vájt barlangok és azok templomai, melyek a Tádzs Mahal szépségben méltó riválisai. Több tucat csaitját - templomot - és viharát - kolostort - vágtak itt a kemény sziklafalakba az i. e. 200 és i. sz. 650 közötti időkben.
A különleges, szent helynek számító, titokzatos barlangok azonban 19. századig gyakorlatilag feledésbe merültek, és csak nem olyan rég fedezték fel őket újra. Az adzsantai barlangok inkább csodás festményeikről híresek, az Ellora környéki 34 sziklába vájt templom pedig a szobrászat remekműve - voltaképpen komplett katedrálisokat faragtak ki itt a kőből, kívül-belül, padlótól a mennyezetig, egészen elképesztő eredménnyel.
A hagyomány szerint Adzsanta buddhista építői jöttek át Ellorába, miután előbbi munkájukat bevégezték.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az itteni szent helyek közül a legrangosabb a Kailas-templom, mely a maga elképesztő, 5600 négyzetméteres alapterületével több mint kétszer akkora helyet foglal el, mint az athéni Parthenon, és másfélszer olyan magas. Becslések szerint mintegy 200 ezer tonna követ kellett kibányászni a sziklából csak ennek az egy barlangtemplomnak az elkészültéig.
Zsugorodik a világ, egyre nagyobb távolságokat tesz meg az utazó, egyre több úti cél válik elérhetővé - a felfedezés öröméhez nagyban hozzájárulnak az egész világot feltérképező útikönyvek. Az utazás szépsége ugyanis többek között az arra irányuló izgalomban rejlik, és ennek első lépéseit mindenki képzeletben teszi meg. Ehhez segít hozzá ez az olyan új szemlélettel megírt kötet, mely az útikalauzok hagyományos szerkezetétől eltérő módon, könnyed stílusban gyűjti egybe, amit a Föld érdekességeinek kínálatából megtekintésre érdemesnek talál.
Kiadja a Vince Kiadó.
A könyv ára 3995 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »
OLVASD EL EZT IS!
- kína
- afrika
3 elképesztő, barlangba vájt város
- írország
- szikla