A város, amelyet elevenen felfalt a homok

Ki gondolná, hogy a különös helyen, ahol ördögszekereket görget a homokos szél, egykor iskola, színház, kórház és bálterem is állt, sőt, az utcáin Afrika első villamosa döcögött végig? A Namíbiai-sivatagban található Kolmanskop egykor népes utcáin ma már nem jár senki, a régi gazdagságnak csak a kísértetét őrző házak pedig üresen tátongnak.

A gyémántláz idején virágzó várost lassú kegyetlenséggel visszahódította a sivatag - a maradványok ma már csak halovány emlékét tükrözik egy régi, dúsgazdag világnak.

Virágzó város a sivatag közepén?

1908-ban egy vasúti építkezésen Zacharias Lewala, az egyik dolgozó a napi munkája során gyémántra bukkant ezen a területen. Miután a munkálatokat felügyelő németeknek is tudomására jutott, hogy a környék gazdag gyémántlelőhely, a területet mások számára tiltottnak nyilvánították, mialatt az anyaországból nagy számban érkeztek ide a meggazdagodás reményében.

Nem kellett tehát sok hozzá, hogy felépüljön a takaros bányászváros, különös tekintettel arra, hogy a szerencsevadászok a sokszor egyenesen a homok tetején található gyémántoknak köszönhetően rövid úton dúsgazdaggá váltak. Bár a területnek, melyre a németek rátették a kezüket, csupán az 5%-án lehetett az értékes kristályt bányászni, ez bőven elég volt arra, hogy hihetetlen gyorsasággal épüljön meg Kolmanskop fényűző városa a korabeli német mintára.

A 20. század elején az akkori viszonyokhoz képest az egyik legmodernebben felszerelt településen mintegy hétszáz család élt, és akkoriban - a környék nyújtotta gazdagsághoz képest - semmiségnek tűnt a mindennapos harc a homokkal. A város utcáit ugyanis minden nap meg kellett tisztítani az apró szemektől, a zöldellő kerteket pedig nagy barikádokkal óvták a természet kíméletlen erejével szemben.

A természet visszahódította, ami az övé

Egy évtized sem kellett azonban hozzá, és az addig oly értékes gyémánt az első világháborúnak köszönhetően veszíteni kezdett varázsából, de talán még nagyobb csapás volt Kolmanskop számára egy gazdagabb lelőhely, az ugyancsak Namíbiában található Oranjemund felfedezése. Így mindössze 40 évbe telt, hogy a semmiből megépüljön egy dúsgazdag város, majd ugyanezzel a gyorsasággal szinte az egész lakosság maga mögött hagyja a helyszínt.

Egy nap a homokkal küzdő takarítók nem jelentek meg az utcákon, a kaszinók, a báltermek és az iskolák is üresen maradtak, így a természet szabad utat kapott, hogy végleg eltörölje az emberi tevékenység nyomait. Nem kellett sok hozzá, a kerteket védő gátak leomlottak, az ajtókon pedig immár - a lakók helyett - a homok jár ki-be.

Kolmanskop szellemvárossá vált, és lassan kialakult ma ismert képe: bár néhány ház még ma is őrzi a régi gazdagság nyomait, hiszen a festéket a homokszemek nem tudták végleg ledörzsölni a falakról, a szobákba beköltöző dűnék vitathatatlanul jelzik, hogy újra a természet az úr. A különös területet 2004-ben természeti parkká nyilvánították.

Belépés csak engedéllyel

Bár Kolmanskop városa ma már a múlté, a területen a német kormány nem oldotta fel a látogatási tilalmat, ugyanis még ma is folynak bányászmunkálatok. Ha azonban valaki a saját szemével szeretné látni, mit művelt a homok az egykor virágzó várossal, mégis eljuthat ide.

A különleges engedélyt Luderitz városában, a Sperrgebiet panzióban lehet beszerezni. Szervezett túrák is léteznek, de egyénileg is el lehet ide látogatni, azonban a fotózás csak külön engedély ellenében lehetséges. Kolmanskop mellett érdemes Elizabeth Bay szellemvárosába is ellátogatni, azonban ide egy héttel előre le kell foglalni az engedélyt.

A képek forrása: Wikipédia Kolmanskop szócikke, Hsuepfle.