3 tündérszép liget az országban
Ha szeretnéd magadba szívni a tavaszi természet minden színét és illatát, keresd fel ezeket a ligeteket!
Használd ki a késve ugyan, de annál nagyobb lendülettel megérkező tavaszi jó időt, és tervezz kirándulást a természetbe!
Az ország legszebb ligeteiben akár egy pokrócon elnyújtózva is élvezheted a napsugarak simogatását, a csodálatos parkok ugyanakkor egy frissítő, romantikus sétára is ideálisak.
Békéscsaba üde színfoltja: Széchenyi-liget
Békéscsaba belvárosi ligete a várost átszelő Élővíz-csatorna partján terül el, és a környék közkedvelt, eredeti környezetében kialakított kirándulóhelyeként várja a természet szerelmeseit. Bejáratát a gyönyörű, faragott székely kapu jelzi, melyet a testvérváros, Székelyudvarhely ajándékozott a városnak 1991-ben.
A nagyjából fél négyzetkilométer területű liget helyén az 1800-as évek közepéig temető állt, majd a parkosítást követően söröző, sétakert, gőzfürdő és üvegház otthonául szolgált. Ekkoriban a város mulató erdőcskéjének is nevezték a fiatalok kedvelt kikapcsolódási helyét, melynek újabb parkosítását 1865-ben Sztraka Ernő tervei alapján végezték el.
A hangsúlyt a természeti értékek megóvására helyezték, a parkot természetvédelmi területté nyilvánították. Az 1888-ban végigsöprő árvíz jelentős károkat okozott, és a liget pusztulásnak indult, 2007-ben azonban a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület nagyszabású akciója keretében helyreállították, így ma ismét régi fényében várja az idelátogatókat.
Gazdag növény- és állatvilágát te is megismerheted, a kirándulók örömére gyalogos és kerékpáros ökoturisztikai ismeretterjesztő útvonalat alakítottak ki. A park helyreállításakor a hajdani sörözők és pavilonok is új formát kaptak, így, ha séta közben megéheznél vagy megszomjaznál, nem kell messzire menned, a hangulatos fák lombjai között békében falatozhatsz.
Tisztelgés a nők előtt: Palóc-liget
A mintegy három hektáron elterülő balassagyarmati ligetet 1898-ban Erzsébet királyné emlékére hozták létre. Kondor Vilmos erdőmester vezetésével facsemetéket telepítettek ide, majd a parkhoz tartozó dombon emlékoszlopokat állítottak, melyekkel az 1648-as balassagyarmati ostrom várát hősiesen védelmező nők előtt tisztelegtek.
A festői Palóc-liget több száz éves fái hatalmas méreteket öltenek, emellett a legkülönlegesebb fajtákkal is találkozhatsz, hársfák, juharfák és amerikai mocsártölgyek szegélyezik a parkot.
A kiadós séta után érdemes megnézned az 1913-ban felépült Palóc Múzeumot is, melyben a rengeteg érdekes néprajzi emléken kívül a vidék két híres szülötte, Madách Imre és Mikszáth Kálmán emléktárgyait is megcsodálhatod. A múzeum mögötti palócudvar pedig szabadtéri múzeumként üzemel. Tovább sétálva megnézheted a Szent Anna-napi búcsú egyik helyszínéül szolgáló csodálatos Szűz Mária-kápolnát is.
A város féltve őrzött kincse: a váci liget
A Vác tüdejének is nevezett liget a környék egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, a város mindennapi zaja és füstje után igazi felüdülés. Természetvédelmi védettséget élvez, a helyiek féltve óvják a parkot: az Adj egy napot a ligetnek! program keretében minden évben szemétszedést szerveznek az általános és középiskolák bevonásával, a legkisebbeket és a nagyobbakat is környezettudatosságra nevelve.
A parkban sétálva a tó vizén ringatózó kacsákat és a többi vízimadarat is megcsodálhatod, a nádassal védelmezett tavacska és környéke változatos állatvilágnak ad otthont.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A liget évszázadok óta népszerű zarándokhely, a Mária-forrás és a hét stáció rengeteg látogatót vonz, rendszerint itt tartják a Mária-búcsút. Hangulatos fái között könnyen találhatsz megfelelő helyet bográcsozásra, szalonnasütésre is.
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- természeti csoda
3 csodaszép hely itthon, melynek talán a létezéséről sem tudtál
- túrák
- panoráma
3 gyönyörű kilátóhely az országban
- túrák
- hegyvidék