3 szerelmet hozó hely a Balatonnál
A Balaton már önmagában is a szerelmesek kedvence, de léteznek helyek, melyeket épp nekik találtak ki.
Az ország legromantikusabb helyei sokak szerint a magyar tenger partján találhatóak. A korábbi nagy szerelmek emlékét őrző tájakat nagy tiszteletben tartják az itt élők, és hisznek abban, hogy a régmúlt románcok szelleme ma is hatással van mindazokra, akik itt járnak.
Ha a pároddal érkezel, az együtt megélt kaland, a szenvedélyes történetek színhelyei bizonyára megerősítik a kapcsolatot, a közös emlék felidézése pedig visszahozhatja a romantikát a hétköznapokba is. De akkor se bánkódj, ha pár nélkül érkezel: a mendemondák szerint a következő balatoni úti célok a szerelmet is segítenek megtalálni.
Rózsakő, Badacsony
Valamikor a régmúltban a hegyről gurulhatott le ez a hatalmas, asztalszerű bazaltkő Badacsonyba, és ott áll ma is, nem messze a Kisfaludy-háztól. Nevét Szegedy Rózáról kapta, aki a szájhagyomány szerint gyakran órákon át ücsörgött itt Kisfaludy Sándorral. Valószínűleg innen ered a Rózsakőhöz fűződő legenda is, mely így szól: azok a szerelmesek, akik háttal a Balatonnak leülnek a kőre, és megfogják egymás kezét, egy éven belül egybekelnek.
De megsegíti a kő a magányos szíveket is: ha egy lány ül rá, és szerelmére gondolva hangosan felsóhajt, attól kezdve választottja szíve csakis érte fog dobogni. A helyiek megingathatatlanul hisznek a kő erejében, tiszteletére neveztek már el szőlőfajtát, és Rózsakőnek hívják az ebből készült különleges bort is, idén pedig augusztus 19. és 22. között már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a badacsonyi Rózsakő Fesztivál a hegy, a víz, a bor és a szerelem jegyében.
Szerelmesek hídja, Balatonvilágos
A Balatonvilágoson nyaralók kedvelt kirándulóhelye a Magasparton lévő Panoráma-kilátó, ahonnan csodálatos látvány tárul az ideérkezők elé. A Balaton egész keleti medencéje és a Bakony hegyei is láthatók innen.
A hosszan elnyúló, szépen gondozott parkban található a 2000-ben felállított, 12 méter magas Szent Korona emlékmű, melynek megdöbbentő hasonlósága az eredeti koronához Mihály Gábor munkáját dicséri. Nem messze az emlékműtől egy kevésbé feltűnő, de annál titokzatosabb építmény áll: egy kicsi, fehérre festett fahíd, amit a helyiek Szerelmesek hídjának vagy Sóhajok hídjának is hívnak.
A híd fölött átívelő kapun felirat hirdeti: az itt fogant szerelem múlhatatlan. A felirat eredetéről nem sokat lehet tudni, de annyi bizonyos, hogy egy egész napos strandolás után az esti hűvösben jólesik egy séta a kilátóhoz, a naplemente fénye pedig talán számodra is meghozza a várt szerelmet - vagy megerősíti a már meglévőt.
Kripta-villa, Fonyód
1941-ben, nem sokkal azután, hogy gróf Abrudbányai-Rédiger Ödön elvesztette élete nagy szerelmét, építtetett egy kriptát. Mérhetetlen fájdalmában, amiért menyasszonyát még az esküvő előtt elragadta a halál, márványból nászágyat faragtatott, márványbútorokkal rendezte be a kripta szobáját, és arra kérte a kőfaragó mestert, faragja meg elhunyt kedvese és saját maga életnagyságú szobrát, és fektesse a nászágyra.
Bár a szerelmesek soha nem lehettek egymáséi, itt, a fonyódi Kripta-villában márványszobraik az idők végezetéig egymás kezét fogva fekhetnek a közös ágyban. A szomorú, mégis meghatóan szép történetnek köszönhetően természetesen legendák is fűződnek a fonyódi villához.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Úgy tartják, hogy azok a szerelmesek, akik a márványágy fölött megfogják egymás kezét, örökké együtt maradnak, akárcsak a gróf és gyönyörű szerelme.
Képek: www.balaton-tourism.hu; www.orszagalbum.hu, araneus; muzeum.fonyod.hu.
OLVASD EL EZT IS!
- túrák
- hegyvidék
Az ország legszebb libegői
- sziget
- magyar csodák