Ilyen volt, ilyen ma: Zorán
Visszaidézheted a múltat az Arénában tartott Zorán-nagykoncerten. Nosztalgiázz kedvedre!
Hármas ünnep lesz az idei esztendő végén, karácsony és szilveszter között - pontosan december 29-én - ugyanis Zorán ad koncertet az Arénában.
Közel öt évet kellett várni erre a mostani alkalomra, öt esztendőt egy olyan estére, amelyhez hasonlóan bensőséges hangulatút rajta kívül eddig csak nagyon keveseknek sikerült az Arénába varázsolni.
Zorán Nagykoncert
10. alkalommal rendezik meg azt a rituális élményt, hogy tízezres közönség is lehet egy meghitt kis klub vendége.
A 21 albumon eddig megjelent több száz dalból megszólalnak majd a legjobb és legismertebb számok, de persze az ősszel megjelenő CD-ről is hallhatsz egy-egy válogatást.
Vendég fellépők
- Karácsony János
- Presser Gábor
- Solti János
- Somló Tamás
- Rúzsa Magdolna
A szenvedélyes, néha ironikus, elgondoltató, máskor érzelmileg elmélyült dalok a Zoránra és zenészcsapatára mindig is jellemző, magas színvonalú előadásmóddal társulnak.
Csak a legnagyobbak sajátja, hogy letisztult eszközökkel világokat építenek. Zorán, műfajának talán leghitelesebb előadója olyan művész, aki tudja ezt.
Ott a helyed!
Biztos lehetsz benne, hogy december 29-én, az Arénában szó lesz barátságokról és szerelmekről, szülőkről és gyerekről, kötődésekről és szakításokról, vágyakról és reményekről, hitekről és csalódásokról, régi és új időkről.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, XIV. kerület, Stefánia út 2.
Időpont: 2011. december 29. 20:00
Jegy: Jegyedet itt válthatod meg!
Képek: www.zoran.hu