60 percnyi sötétség ereszkedik a bolygónkra: idén is megtartják a Föld Óráját
Kapcsolj ki, és kapcsolódj a Földhöz 2018-ban is, a WWF Föld Óráján, ami idén egy kicsit eltér a megszokottól.
Ahogy az elmúlt több mint tíz évben, úgy március 24-én idén is lesz WWF Föld Órája. A szimbolikus 60 perces sötétség mellett azonban a világ legnagyobb önkéntes akciójának üzenete megújult: a kezdeményezés ezúttal a természeti értékekre hívja fel a figyelmet. A hazai főszervező, a WWF Magyarország izgalmas kihívást indított az esemény alkalmából.
A Föld Órája kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira. Egy év múlva nemzetközi színtérre lépett, 2017-ben pedig már 187 ország csatlakozott hozzá. A világ legnagyobb önkéntes akciója keretében tavaly több mint 12 ezer jól ismert épület és látnivaló díszkivilágítását kapcsolták le egy órára, ezzel is hangsúlyozva az energiatakarékosság fontosságát.
Kapcsolódj a Földhöz!
Idén azonban új irányt vesz az esemény, ezzel együtt pedig az üzenet is: "Kapcsolódj a Földhöz!" - szól a mottó, a fókuszban pedig bolygónk biológiai sokféleségének megőrzése áll, valamint az, hogy vegyük észre és védjük saját környezetünket, vegyünk részt annak egészséges működésében.
Legyen szó erdőkről vagy folyókról, tengerekről vagy vizes élőhelyekről, nekünk, embereknek is rendkívül fontos, hogy ezek az élőhelyek fennmaradjanak természetes állapotukban, megőrizve azt a gazdag növény- és állatvilágot, amit folyamatosan komoly veszélyek fenyegetnek. A mottóhoz szimbólum is társul, ami a kapcsolódás egyik legismertebb jelképe korunkban: a WiFi-jel.
"A Föld Órája alkalmából a WWF Magyarország idén egy izgalmas feladattal készült: a WiFi-jel egyes elemei olyan, bárki számára teljesíthető kihívásokat rejtenek, melyekkel hozzájárulhatunk a fenntartható élethez, ezáltal pedig környezetünk megóvásához. Első lépésként arra kérjük az embereket: csatlakozzanak a Föld Órájához, és március 24-én 20:30-kor egy órára kapcsolják le a villanyt. Ezt követi még három kihívás, melyekről hétről hétre lerántjuk a leplet az akció hazai oldalán, a foldoraja.hu weboldalon, valamint a WWF Magyarország Facebook oldalán" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Természetesen idén is lehet csatlakozni a Föld Órájához magánszemélyként, vállalatként, önkormányzatként és intézményként egyaránt: a foldoraja.hu weboldalon már gyűlnek a regisztrálók, ide bárki feltöltheti saját kezdeményezését. A WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy valódi tettekkel is járuljon hozzá a mozgalomhoz annak érdekében, hogy Földünk a következő generációk számára is megőrizhesse természeti kincseit.
OLVASD EL EZT IS!
- életmód
- környezetvédelem
4 év alatt csak egy befőttesüvegnyi szemetet termelt a nő: hogyan csinálja?
- környezetvédelem
- hulladék