Vörösiszap: előre tudták, mi fog történni, mégsem tettek semmit?

A Híradó így tudja, egy nappal előtte jeleztek a műszerek. Az ügyvéd szerint nem volt gondatlanság.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az m1 Híradó információi szerint egy nappal a katasztrófa előtt a műszerek már rendellenességet jeleztek, és másfél órával a gátszakadás előtt vészjelzéseket adtak, a Mal Zrt. vezetői mégsem figyelmeztették az embereket, pedig a cégnek kész katasztrófavédelmi terve volt. A Híradó szerint ezt egy eddig nem publikált vizsgálat derítette ki.

A Veszprém Megyei Főügyészség a múlt héten emelt vádat a Mal Zrt. 15 alkalmazottja, köztük a cég vezetői ellen. A vádirat szerint a vállalat vezetői szabálytalanságok sorozatát követték el a vörösiszap-tározó üzemeltetésekor: elmulasztották a karbantartásokat és az ellenőrzéseket, nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket, és a gátszakadás után nem jelezték a veszélyt, valamint a mentésben sem segítettek - olvasható a Híradó.hu-n.

A Veszprém Megyei Főügyészség 15 ember ellen emelt vádat szándékos, illetve gondatlan közveszélyokozás miatt. A vádlottak között van a Mal Zrt. vezérigazgatója, a műszaki és a kereskedelmi igazgató, az üzemvezető, a környezetvédelmi felelős és a diszpécser.

Az egyik ügyvéd szerint a vád nem állja meg a helyét, mert nem lehet megállapítani sem szándékosságot, sem gondatlanságot.

Úgy jártak el, ahogy elvárható

- Védencem úgy járt el, ahogy adott helyzetben elvárható, ezért szükségtelen a büntetőjogi felelősségre vonás - mondta az m1 Híradójának Kamarás Péter ügyvéd.

A Veszprémi Törvényszék várhatóan az év második felében tárgyalja majd a vörösiszap-katasztrófa ügyét. A 15-ből nyolc vádlott a Btk. szerint akár 15 év fegyházbüntetést is kaphat - derül ki a cikkből.

Képek! Így néz ki Devecser és Kolontár egy évvel a katasztrófa után

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az LMP még tavaly áprilisban ismertette saját jelentését a történtekről. A dokumentumban szintén szó esik arról, hogy vélhetően előre lehetett tudni, hogy mi fog történni, bár ezt hivatalosan senki nem erősítette meg.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A jelentés úgy fogalmaz: "Egyelőre nyitott kérdés, de helyi beszámolók arra is utalnak, hogy a cég a katasztrófát megelőző hetekben már felfigyelhetett a tározó állékonysági problémáira, erről ugyanakkor egyetlen hivatalos szervet sem tájékoztatott."

Ezt is szeretjük