A mesterséges intelligencia segítségével trükköznek a csalók: visszatért egy klasszikus csalási forma
Érdekes módszerrel próbálkoznak a csalók.
Visszatért az egyik legkorábbi e-mailes csalás, a 419-es átverésnek is nevezett "nigériai herceges" trükk.
A történetben azonban van egy kis csavar, hiszen a rosszindulatú felek a mesterséges intelligencia segítségét is igénybe vették a mostani e-mailek megírásához.
Visszatért a nigériai herceges csalás
A klasszikus nigériai herceges csalás olyan régi, hogy még postai úton és faxon kezdte a karrierjét, majd az internet megjelenésével átvándorolt az online térbe. Az összes ilyen jellegű csalás szövege hasonló volt, a rosszindulatú felek általában segítséget kértek a címzettektől a jogtalanul elvett örökségük visszaszerzéséhez. A segítség természetesen anyagi jellegű volt. Annak ellenére, hogy az üzenetek kissé abszurdak voltak, és irreálisan magas összegeket kértek a gyanútlan áldozatoktól, több ezren beleestek a csapdába.
A nigériai csalás korszaka ezután véget ért. Most viszont beköszöntött a generatív mesterséges intelligencia segítségével létrehozott támadások új generációja, írta a HVG az Abnormal Security kutatása alapján.
Az Abnormal több mint ezer támadást fedezett fel, amelyek legalább hetven egyedi e-mail-címet használó szervezeteket céloznak meg. A tárgysorban egyszerűen az „Üdvözlet” szó szerepel, és a megsértett nigériai előkelőségeken kívül az ENSZ-ből, Ukrajnából, az Elefántcsontpartról, Svájcból, a Közép-afrikai Köztársaságból és még az Egyesült Államokból származó embereket is megszemélyesítenek, fogalmaz a cikk.
A taktika is megváltozott kissé. A klasszikus nigériai herceges üzenetek személyes haszonszerzésről beszéltek, ám az újabb verziók jelentős része üzleti tranzakciókhoz kapcsolódik. Az egyik változatban például arra kérik a csalók az üzleti címzettet, hogy helyezzen be 50 millió dollárt a pénz 10 százalékáért cserébe, egy „100 százalékban kockázatmentes” üzleti tranzakció keretében. Ez a hagyományos 419-es csalás továbbfejlesztett változata, ami üzleti és nem személyes tranzakciókra hivatkozik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel az e-mailek megírásához a csalók a generatív mesterséges intelligenciát is segítségül hívták, a szövegek már kevésbé gyanúsak. Nincsenek bennük nyelvtani hibák, és hitelesebb a megfogalmazásuk is.
Emiatt előfordulhat, hogy a gyanútlan címzettek nem jönnek rá, hogy éppen csalók próbálnak meg a bizalmukba férkőzni. Mivel napjainkban a legtöbben már tudják, hogy tilos válaszolni a nigériai hercegektől és hasonlóktól származó e-mailekre, a csalóknak is alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. A generatív mesterséges intelligencia térnyerésével valószínűleg még meggyőzőbb és veszélyesebb e-maileket fognak készíteni.
Ha ilyen hívást kapsz, azonnal tedd le a telefont! Ilyen meggyőző módszerrel dolgoznak a csalók az MNB nevében
Különösen aljas módszerrel élnek vissza az MNB nevével a csalók.
Ha ilyen hívást kapsz, azonnal tedd le a telefont! Ilyen meggyőző módszerrel dolgoznak a csalók az MNB nevében
Különösen aljas módszerrel élnek vissza az MNB nevével a csalók.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary