Az 5 legjobb vígjáték

Még ma sincs kedved kimozdulni otthonról a hajnalig tartó újévköszöntés után? Sebaj! Főzz egy meleg teát, vagy bonts fel egy üveg finom, a testedet és a lelkedet is átmelegítő vörösbort, keresd elő a legpuhább pokrócot, és irány a kanapé!

Mindezek előtt természetesen ne felejtsd el felkeresni a legközelebbi videotékát, és kivenni egyet az alábbi filmek közül. A szórakozás ezekkel az alkotásokkal ugyanis garantált - legalábbis szerintünk.

Más nem is kell

Erna kedvence: Csak szex és más semmi

Alapvetően két típust kedvelek a filmek terén: az egyik, amelyik sírós és szerelmes, a másik pedig az, amelyik vicces és szerelmes.
Bár ez utóbbiból sok, főként amerikai kedvencem van, az abszolút favorit mégis a Csak szex és más semmi. A történet kicsit Bridget Jones-os beütésű: Dóra, túl a harmincon, egyszer csak hallani kezdi az egyre hangosabban ketyegő biológiai órát, a láthatáron azonban egyetlen herceg sincs. Kilátástalanságában hirdetést ad fel csak szex és más semmi jeligére, hogy ideális apa-donort találjon. Pedig nem kellene sokat keresnie: munkahelyén nemcsak a sármos és hírhedt színész, Szathmári - Csányi Sándor -, de a tehetséges zeneszerző - Seress Zoltán - is harcol kegyeiért.
A film bővelkedik a jobbnál jobb poénokban, ráadásul azokban, amelyek bármelyik társaságban a valóságban is elhangozhatnának.

Abszurd humor Picassóval

Noémi kedvence: Picasso kalandjai

A Picasso kalandjai egy 1978-ban készült svéd szürrealista komédia, amelynek szerzőpárosa - Hans Alfredson és Tage Danielsson - Pablo Picasso életrajzára fűzi fel rendkívül sűrű és nagy dózisban adagolt, kegyelmet nem ismerő, szenzációs humorát. Egy nagyszerű színész, Gösta Ekman játssza a festőt olyan odaadással, hogy például miközben vízért könyörög jelenetbéli főbérlőjénél - aki csak bambán értetlenkedik -, többek között képes fejest ugrani a parkettába, és átúszni azt.
A néző az önfeledt kacagás mellett megtudhatja, hogyan született a kubizmus egy éhező festő utolsó almacsutkájából, és hogyan adott ihletet a szörnykorszakhoz a festő finn dizőz barátnője. Szerelmi kalandoknak, neves képzőművészek első lépésének, költemények születésének lehetsz tanúja, sőt, egy alkalommal még Churchill is nyelvet ölt Hitlerre. Angol humor, burleszk, történelem és a párizsi művészvilág a svéd filmkészítők sajátosan abszurd szűrőjén keresztül, amit évekkel később sem felejt el az ember.

Csizmában, mackónaciban

Pálma kedvence: Napoleon Dynamite

A vígjátékok terén a szájbarágós poénokkal operáló hollywoodi sablonfilmek helyett sokkal inkább kedvelem azokat, amelyek agyament szereplőkkel, karakterekkel és történetekkel veszik célba a rekeszizmokat. A Napoleon Dynamite kitűnő példa erre.
A címszereplő, Napoleon egy hétköznapi amerikai srác mikrofonfejjel, fogszabályzóval, a gyomráig felhúzott mackónadrággal, abba illedelmesen belegyűrt fehér pólóval és hótaposó csizmával. A nagyijával, nagybátyjával - aki rendre térdzokniban, makkos cipőben és rövidnadrágban tűnik fel a színen - és a nagyi lámájával él egy fedél alatt, és nincs az a perc, amelyet ne unna - de nagyon. Aztán egyszer fordulatot vesz az élete: összebarátkozik az iskola új tanulójával, Pedróval - akinek nem mellesleg a legjobb biciklije van a városban! -, és elhatározzák, hogy elindulnak az iskola elnöke címért folytatott kemény harcban. Hogy sikerül-e nekik? Már nem is tudom, azt azonban igen, hogy kevés filmnél kaptam olyan nevetőgörcsöt, mint amelyet a Napoleon Dynamite idézett elő.

Egy Woody Allen-klasszikus

András kedvence: Annie Hall

Woody Allen az amerikai filmművészet egyik legjelentősebb figurája, ennek ellenére mégis szélsőségesen megosztja a mozirajongókat: vannak, akik ki nem állhatják, és vannak, akik imádják. Én utóbbiak táborába tartozom, egyszerűen odavagyok a neurotikus nagyvárosi értelmiségi figurájától, és csípős, szarkasztikus humorától. Az 1977-es Annie Hall talán az egyik legsikerültebb vígjátéka, amelyben szokásához híven keverednek az önéletrajzi elemek, a családi történetek és a magánéleti problémák, ám a mindig jelen lévő drámát elképesztő poénokkal és megjegyzésekkel ellenpontozza. Woody Allen forgatókönyve példaértékű, minden pillanatban sziporkázik, de bővelkedik a számomra oly kedves öniróniában is. Az idén 72 éves rendező filmje igazi meglepetés volt, ugyanis elnyerte a legjobb film Oscar-díját a Csillagok háborúja és a Harmadik típusú találkozások elől, és két aranyszobrot hozott Woody Allennek a legjobb rendező és forgatókönyvíró kategóriában is. Sőt, még az idő próbáját is kiállta, hiszen még most, harminc évvel az elkészülte után is legalább olyan üdítő és szórakoztató, mint az 1970-es évek végén.

Könnyed, de annál fűszeresebb humor

Melinda kedvence: Utazás Darjeelingbe

Nagy rajongója vagyok Wes Anderson filmjeinek. Szeretem, hogy minden művében apró utalásokat rejt el, amelyek korábbi alkotásaihoz kötik az adott produkciót.
Az Utazás Darjeelingbe esetében sincs ez másképp, és Bill Murray-től az utolsó regényfoszlányig minden utal valamire - mégsem ez teszi igazán remek vígjátékká ezt a filmet. A legjobban azt szeretem benne, hogy nem mocskos poénokkal, és az amerikai komédiákból általában kihagyhatatlan altesti humorral operál, hanem egyszerűen a szereplők, a karakterek komikus jelleme adja a kellemes, könnyed hangulatot - természetesen egy csipetnyi indiai fűszerrel és egy kígyóval keverve.

Igazi vonatos road movie ez, ami fanyar komikumával egy kicsit a burleszkek hangulatát is megidézi.

• kultúra
• szabadidő
• szórakozás
• szerintünk
• film
• humor
• Terasz