Fantasztikus meglepetés vár a Balatonnál a nyáron, ha szereted a verseket

Idén nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál.

Vers a peronon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tavalyi Vers a parton után idén elindult a Vers a peronon irodalmi akció is a Balatonnál a MÁV szervezésében. A 2019 nyarán Balatonalmádiban az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, nagy sikerű irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott. Vers a peronon címmel bővül a program csütörtöktől szombatig - olvasható a közleményben.

Mint írják, ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján, június 4-én indult a verselés a békediktátum 100. évfordulója alkalmából Juhász Gyula Trianon című versével. A 95 nyári napon összesen 38 verset hallgathatnak meg az érdeklődők a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi strandokon, valamint 13 vasútállomáson, többek között Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Révfülöpön, Siófokon és Zamárdiban.

Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók többek között Petőfi Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei. A fiatalabb színészgeneráció képviseletében például Halas Adelaida, Holecskó Orsolya és Nagy Péter színművészek tűnnek fel.

Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő, egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz. A Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban.

Fotók: Getty Images

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

9 bájos, eldugott strand a Balatonnál

Ha valóban pihenni szeretnél a Balatonnál, és nem vágysz állandóan az animátorok lelkesítő hangjára, valamint arra, hogy átlagosan félóránként egyszer labdás inzultus érjen a parton vagy a vízben, figyelmedbe ajánlunk néhány békés strandot.

9 bájos, eldugott strand a Balatonnál: ha egy kis nyugalomra vágysz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük